A Munkanélküliségről blogból...

munka nélkül nincs jövedelem, jövedelem nélkül nincs élhető élet





Előre néző...
2011. május 28. 13:14


Úgy gondolom, hogy a múlt heti kis „irodalmias szösszenetnek” meg kell írnom az ellenpontozását, a valóságból merítve, mert a téma hatalmas és szerteágazó.

Meg kell értetnem az összes kis micivel és hogy a férfiak is benne legyenek kiss janival, (a sok kisbetűs kisemberrel, a sok nemecsek ernővel, a munkanélküliekkel) hogy ez a szemlélet , a helyzet elfogadása nem normális, azaz fogalmazhatok úgy is, hogy csak a valóságnak, vagy az éremnek az egyik oldala. Nem kell elfogadnunk a kiss miciséget és a kiss janiságot, mert nem vagyunk azok!

Melyik oldala is? Hát az övék, a hatalomé, az okosoké, a kiváltságosoké, azoké, akik még ott vannak, ahol jut is, de sokaknak nem marad, a húsosfazék mellett. Ne gondoljunk, most a politikával, nézzük csak úgy nagyon hétköznapiasan.

Vannak, akik még jól élnek, mindenük megvan, van jó munkájuk és jó jövedelmük, élik a megszokott igényeik szerinti életüket és álmukban nem gondolnak arra, hogy vannak kiss micik és kiss janik, akik egészen pontosan ugyanolyan emberek, mint Ők.

Ilyen olyan gazdasági és politikai okokból nincs annyi munka, amennyi embernek dolgozni kéne, pedig mindenki pontosan ugyanúgy szeretné ezután is eltartani a szeretteit és élni a mindennapjait, ahogyan tette eddig is és teszik most is a még a szerencsések.

Ezért aztán, hogy a felesleges munkaerőt valahová helyezzék, elméletben is és gyakorlatban is létrehozták a kiss micik és kiss janik sokaságát. Ezek az emberek elvesztették a munkájukat, először még csak meglepődtek és megijedtek, aztán meg hagyták maguknak megmagyarázni, csúnya szóval megideologizálni a helyzetüket. Kezdték elhinni, hogy Ők, ha már így esett, úgysem jók semmire, mert nem tudnak lépést tartani, nem versenyképesek, nem haladnak a korral, nehezen vezethetők vissza a munka világába, stb. Szépen lassan, ravaszul, ügyesen elindult a tömeges kiss mici és kis jani képzés. A demagóg, butító szöveg képes elhitetni az amúgy elkeseredett emberekkel, hogy valóban fokozatosan kevesebbek lesznek, hiszen érzik a hétköznapi apróságokon.

Akkor melyik is az ellenpont, melyik is a valóság másik oldala? Hát mi vagyunk a másik oldal! Mi magunk, amit magunkban érzünk, a saját valóságunk, csak nem hangoztatjuk, mert senkit nem érdekel! Valamennyi kiss mici és kiss jani, figyelem, hát nem vagyunk azok, csak azzá próbálnak tenni minket!

Nem mi változtunk meg, ugyanazok az emberek vagyunk a szívünk, a lelkünk mélyén, a gondolatainkban és a tetteinkben, a tudásunkkal és a tapasztalatainkkal felvértezve, akik voltunk még csupa nagy betűvel. Azok vagyunk most is, akik voltunk akkor, mikor még tehettük azt, amit kellett, amikor még elismertek és megismertek minket. Nem mi változtunk!

Minden kiss mici és kiss jani pontosan annyira Mária és János, mint a többiek, csak nem meri elhinni, nem bízik magában, mert a legfontosabbakat próbálják elvenni tőlük, a hitelességet, az önbizalmat, az emberi értékeket, csalárdsággal, okoskodással, kivételezéssel, diszkriminációval, azaz elvtelen eszközökkel.

Senki ne higgye azt, egyetlen munkanélküli sem, hogy Őt azért bocsájtották el, mert aki most ott dolgozik helyette okosabb, ügyesebb, jobb bármiben. Ez tévedés! Óriási tévedés! Egyáltalán nem erről van szó. Mindnyájan tudjuk, hogy ennél sokkal egyszerűbb.

Fel a fejjel hát kedves Máriák és Jánosok! Nem fogadjuk el az ítéletet, nem vagyunk kisbetűsek! Nem vagyunk képzetlenek, nem kopik a tudásunk és az eszünk, fel tudjuk venni a versenyt. Fel bizony és el fog még jönni a mi időnk, mert nem hagyjuk magunkat, nem fogadjuk el a kiss miciséget és a kiss janiságot!



Az eredeti írás:


Hátramenetben...

1.

A történet főszereplője, ha úgy tetszik hősnője, Kiss Mici. Hogy miért éppen Kiss Mici? Hirtelen jutott eszembe a név, ami mostanában sok száz, ezer, több ezer asszonyra, lányra ráillik. Miért Kiss, mert szándékosan tucat nevet választottam és miért két ss, hát azért, mert talán az mégis kicsit több, mint a szimpla egy s. (aztán, ha lesz még lejjebb is, el lehet venni még azt a második s-t is)

Miért Mici, mert a Mária, a Mici komoly változata nem illik a hősnőre. Mici aktív, gyors észjárású, néha kissé szeleburdi hölgy (azaz csak volt) Nem tud nyugodni, azaz belenyugodni egyes dolgokba, olyan itt is lennék, ott is lennék, szólnék ehhez is ahhoz is, ha érdekelne bárkit is. Mici nyughatatlan, folyton jönne-menne, a szó szoros értelmében oda kell szögeznie magát a székhez, hogy lehetőségeinek megfelelően egy helyben tudjon maradni. Szóval, összességében olyan micis.

Mici elképzelt ablakán kitekintve, az Ő észjárásán keresztül, megpróbáljuk kicsit túlélősre, és kissé néha humorosra igazítva szemlélni itt a világot. Mici nem éppen egysíkú, mint mondottam már kissé szeleburdi, hol jókedvű, hol romantikus, hol szomorú, hol elégedetlen, hol dühös, mérges, fel tudná forgatni a világot...

Mici mást akar, többet akar, másképp szeretne élni! Szeret élni és szereti élvezni az élet naposabbik oldalát is. Igaz erre ugyan már nagyon régen nem igen adódik alkalma. Mici nem megalkuvásból, inkább egészséges túlélő ösztönétől vezetve megpróbál úgy élni, ahogy tud.

Mici feleség, anya, amúgy meg senki. Nem midig volt Ő Kiss Mici, csak kiss micivé tette a világ, kiss micivé, csupa kisbetűvel..


2.

Kiss Micinek nem csak jelene van, volt múltja is, nem mindig volt Ő Kiss Mici. Volt tisztességes, becsületes, jó hangzású neve. (nem mintha a Kiss Mici nem lenne jó név) Azt a régi nevét büszkén, becsülettel viselte. Ma már úgy mondjuk, van születési nevünk is, tehát Kiss Micinek is volt.

Azon a néven volt gyerek, rakoncátlan kamasz, lázadó ifjú, fiatal anyuka. És mi is volt még? Ahogy korábban volt szokás mondani és ma már frázisként hangzik, hasznos tagja a társadalomnak. Dolgozott.

Méltó volt, ahhoz a nevéhez, megteremtette magának és gyermekeinek a megélhetésre valót. Nevével vállalta tetteit, gondolatait, nevével "fémjelezte", azaz aláírta a munkájában hozott döntéseket. Akkor még figyeltek Rá. Érdekelte másokat a véleménye, a munkája, számított még abban a közösségben, ahol élt. Azon a néven sokan ismerték, voltak barátai, talán szerették is.

Azon a néven emlegették, ha valami Róla szólt, Tőle származott, Ő mondta, Ő ígérte, Ő vállalta valamiért a felelősséget.

Kiss Mici „elődje” nem volt gazdag, nem élt fényesen, de ha megkérdezték, elégedett volt az életével. Élte az életét. Nem morfondírozott sokat a dolgokon, cselekedett, tette mindig azt, amit éppen kell, anyaként, feleségként, barátként, dolgozó nőként. Nem volt soha elégedetlen a munkájával, nem firtatta, sok vagy kevés-e a fizetése, hogy másnak több van-e, nem érdekelte, mert kijött a sajátjából. Élte az életét és EMBERNEK érezte magát.

Aztán múlt az idő, múlt az élet, változtak az idők, egyre nagyobb és durvább hangsúlyt kapott a politika, egyre nehezebb lett a hétköznapi emberek élete.

Az elégedett és békés egyensúlybanldegélő egykori asszony elvesztette a régi életét, a régi énjét, képletesen már nem az az ember, aki „azt” a büszke nevet viselte. Észre sem vette, hogy egyszer csak Kiss Mici lett belőle.

Már sehol nem kell a munkája, senkit nem érdekel a véleménye, semmit nem halad előre, nem elégedett az életével. Egy kiss mici lett belőle, csupa kisbetűvel, mint nemecsek ernő a Pál utcai fiúkban. Az élet kiss mici-je, sok-sok sorstársával együtt.


3.


Kiss mici múltbéli alteregója - nevezzük mondjuk Grétának – rugalmas és talpraesett nő volt. Mint mondottam is már, szerette az életet és nem csinált különösebb problémát az élet hétköznapi dolgaiból.

Vidáman telt a fiatalsága. Kicsi, egyszerű, de takaros lakótelepi lakásban lakott a kislányával. A munkahelye közel volt, szeretett dolgozni, szerette a munkáját, a munkatársait és az embereket, akikkel ügyfélként foglakozott. Mindig kapható volt bármilyen hirtelen feladatra, de egy kis mókára is. Mondhatnánk talán úgy is, hogy népszerű volt a kollégák körében.

A barátai között is voltak apró sikerei. A lépcsőházban közvetlen alatta lakott legjobb barátnője Kata, szintén a kislányával. A két asszony nagyon rövid idő alatt szoros barátságot kötött. Gyakran töltötték együtt a szabadidejüket és a gyerekek is együtt játszottak. Vidáman könnyedén zajlott az életük. Gréta úgy érezte bármit megtehet.

Történt egy délután, hogy Gréta felvillanyozva csöngetett be barátnőjéhez.

- Megvettem az olajsütőt, (akkor még nem volt annyira népszerű, külföldről hozták Grétának) gyertek át, sült krumpli partit csapunk!

A gyerekek tapsikoltak, ugráltak jókedvükben, egyértelmű volt a nap további programja.

- Ti csak játsszatok addig, amíg mi elkészítjük az első adagot - tüsténkedett Gréta.

A fiatalasszonyok a konyhában krumpli pucolás közben beszélgettek, nevetgéltek. A szobába csak a kuncogásuk és fojtott félmondatok jutottak, de ez megnyugvással töltötte el a gyerekeket. A kis szobában a kanapén ültek, Tom és Jerryt néztek csak a nyerítésük hallatszott néha. Kettejük közé tették a kis asztalt, terítő került rá az olajos kezek ellen, tányért, szalvétát kaptak, középre került a friss forró krumplival teli tál, mustár, kecsöp is került mellé és máris élvezettel falatoztak. Kezük, szájuk széle fénylett az olajtól és teli szájjal nevetgéltek. Határozottan élvezték, az addig ismeretlen lakomát. Addig ettek, amíg jól nem laktak, az újdonság varázsa hatott rájuk, pedig egyik sem volt igazán jó evő.

Jól telt az este. Sok este telt ilyen jól vagy hasonlóképpen. Telt múlt az idő, a gyerekek megnőttek, mást játszottak, más ételt szerettek, észrevétlenül változott az élet körülöttük.

Igen, észrevétlenül teltek a napok, a hetek, a hónapok és az évek. Munkával, elégedettséggel, gyerekneveléssel, barátnővel és biztonságban. Erkölcsi, emberi és egzisztenciális biztonságban.

Aztán észrevétlenül egyszer csak egyre rosszabb lett minden…Grétából, észrevétlenül kiss mici lett, csupa kisbetűvel, mint nemecsek ernő a Pál utcai fiúkban.

Az írás az Ellenszék című internetes újságban jelent meg.




Kiöntötték a fürdővízzel a csecsemőt...
2011. május 10. 16:39


Eleget foglalkoztam a munkanélküliséggel, mint témával és mint személyes üggyel is az eltelt legalább 6 évben.

Sok-sok tapasztalatot és információt gyűjtöttem. Egészen idáig azért hittem abban, hogy fogok még dolgozni. Ezt a hitet feladtam, lélekben mindenképpen, gyakorlatban még nem, de értelmi szinten is felfogtam, hogy nincs munka, számomra nincs, túl régen vagyok munkanélküli, az életkorom sem megfelelő és még ki tudja miért.

Számtalan ostoba sztereotípia is elterjedt a munkanélküliekkel kapcsolatban, többek között, hogy sokan szinte élvezik ezt az állapotot, segélyből élni jó dolog, mindannyian lumpen elemek, képzetlenek, haszonlesők, a jóléti társadalom haszonélvezői, a hatalmas összegű segélyek miatt nem érdemes dolgozni és hasonló badarságok.

Aki ilyeneket elhisz az vagy buta, vagy soha nem volt még munkanélküli, vagy képtelen felismerni a valóságot és persze nélkülöz minden mások helyzetébe történő beleérző képességet.

Természetesen nem valamilyen politikai szempontból irányított aggyal, nem közgazdász szakmai szemmel nézve, hanem egyszerű hétköznapi logikával az ember úgy gondolja, hogy az állam, a kormány intézkedéseivel enyhíteni próbál a lehetetlen helyzeteken, de nálunk ez pont fordítva történik.

Még ezt is valahogy el lehet nagy nehezen fogadni, hogy próbálkozik, csak nem sikerül, de azt, amikor hülyének néznek, már képtelenség.

Minden intézkedés a munkanélküliség felszámolása ellen szól.

Dolgozzanak akár 15 éves kortól a gyerekek, nem muszáj tanulni. Hol dolgozzanak?

A rokkantnyugdíjasok munkaképességét felülvizsgálva visszavezetik egy részüket a munka világába. Hová, konkrétan milyen munkahelyeken, hol fognak dolgozni?

A korán korkedvezményes nyugdíjba mehetett egyes ágazatok dolgozóit munkaképesség szempontjából szintén felülvizsgálnák és egy részüket visszaküldenék dolgozni. Hová, hol várják őket a munkahelyek?

Ez már 3 példa a várományosokról a nem létező „rengeteg” munkahelyre és akkor még szó sem esett az aktív korú egészséges munkanélküli felnőtt rétegről, aki folyamatosan munkát keres.

A fiatalok ne tanuljanak, dolgozzanak, de nincs hol, szüljenek minél több gyereket, mert fogy a népesség, de nem mernek, mert az új alkotmányban is deklarálva kötelesek eltartani munka vagy nyugdíj nélküli szüleiket, tehát matematikai alapon az ő gyermekeik az eltartandó szüleik, és az sem tisztázott, hogy miből ha ők se mind dolgoznak.

Tőlem számtalanszor megkérdezték már, hogy miféle perverzió nálam, hogy minden áron dolgozni akarok. Szó sincs semmilyen perverzióról, egyszerűen pénz kérdése, meg kell élni valamiből. Hát így szoktam meg, dolgoztam egész életemben.

Egyértelmű, hogy Magyarország lakosságának keresőképes részéből, függetlenül az életkortól és a képzettségtől legalább 2millió munkavállaló feleslegben van, ennyit nem képes az ország gazdasága munka által eltartani. Mi legyen a 2millió emberrel? Jó kérdés!

Ma már nem jön a fekete autó, nincs börtön és koncentrációs tábor, nincsenek koncepciós perek (bár alakul). Hogyan lehet hát tönkretenni, eltüntetni a majd két milliót, a felesleget?

Kénytelen vagyok ezt mondani, hogy felesleg, mert senkit nem érdekel, a rendeleteket hozók közül, hogy aki elveszti a munkáját, ha három hónap alatt nem talál, mert nincs, miből él tovább, mert az élet bizonyos dolgok nélkül nem megy.

Vannak eszközök, másfajta eszközök, nincs munkád, anyagilag ellehetetlenülsz, nem tudsz kenyeret adni a családod szájába, eltűnnek a tartalékaid, eladósodsz, odaveszik mindened, belebetegszel, majd csak elpatkolsz valahogy. A gyerek még nem bírja jól a munkát, az öreg már nem bírja jól a munkát, a rokkantnyugdíjas hogyan is bírná, szóval lassan majd fogy az erő, kevesebb lesz a 2millió.

Ha szabályokat hozok, annak hátteret kell biztosítani és magyarázatot kell találni. Három hónapra csökkent a munkanélküli segély időtartama, akkor munkahelyeket kéne teremteni, hogy 3 hónap alatt találhasson valaki munkát, segíteni kell a munkakeresésben és találásban. Erre nincsenek példák.

Ha a három hó segély után jön az ellátatlanság akkor e mellé a helyzet mellé kapaszkodókat kell állítani. Kirúgtam, nincs munkája, nincs jövedelme, nincs segély… eddig látnak el? És? Hogyan tovább? Ki a fenét érdekel! Azért ez nem így van. Akkor tessék kérem elmagyarázni a további utat, mert megoldásnak lenni kell. Az emberi szervezet étel nélkül nem marad életben, fűtés nélkül télen megfagy, betegség esetén orvosság nélkül súlyosbodik az állapota…stb. Ne akarja már elhitetni velem valaki, hogy az intézkedést hozók ennyire embertelenek. Ha igen akkor még súlyosabb a helyzet!

Tudom a cáfolók, most elkezdenek hátrafelé mutogatni, ki az oka. Ettől a helyzet nem változik. El kell jönni a pillanatnak, amikor elkezdünk a jelenben élni. Most! Ezt a helyzetet kell megoldani, függetlenül attól, hogy ki rontotta el. A ma emberének nem azért kell meghalni, mert a nagyanyáink idejében még nem ismerték azt a gyógyszert amit már ő bevehetne, de nem teszi vagy nem teheti.

Tönkretették, széthordták, elosztották, eladták a gyárainkat, ahol a 2millió egy része dolgozott és most utódaik dolgoznának.

Tudom, kedves cáfolók, azért mert nem tudtak versenyképes, piacképes árukat termelni…

Az innovációs szakembereknek ki kellett volna fejleszteni a megfelelő termékeket…időben...bár sosem késő újra kezdeni...

A munkahelyteremtéshez befektetők és tőke kéne. Tudom kedves cáfolók. Akkor pl. az általam ismert nagy nevek akik itthon is nagy befektetők lehetnének miért külföldön keresnek új utakat? (Csányi Romániában vesz új bankot, Demján nyugatabbra kacsingat) Miért nem itt segítenek? Tudnak valamit?

Országunkat egykor Európa éléskamrájának tartották, mi lett a magyar mezőgazdasággal, ja nem ügyvédre kellett volna bízni…?

Kérem szépen, akik most olyan okosok, osztják az észt, hozzák a rendeleteket és tévedhetetlennek hiszik magukat, azoknak a jó része ott volt a rendszerváltás után, ott asszisztált a mai nyomor bölcsőjénél, csak éppen a fürdővízzel kiöntötték a jobb sorsra érdemes csecsemőt, a szabadságot, a demokráciát, nem volt ideje felnőni.

Külföldre mennek legjobbjaink, az ifjú szakemberek, egész ágazatok vándorolnak nyugatabbra, érthető, ha ők ott jobb pénzt és jobb életre utaló lehetőségeket kapnak. Ezért az itthon maradókat kell büntetni?

Hogyan értse az olyan, fennkölt fogalmakat, hogy haza, hazaszeretet az a felnövekvő gyermek, az a már nyitott szemmel és füllel járó kamasz, aki azt látja a hazájában maga körül, hogy a szüleinek, a szomszédnak nincs munkája, rendbontáskor a rendőr a hibás, egyes településeken jogosulatlan fegyveresek fenyegetik a civil lakosságot, a vezetőpárt párt fontos embere azt hozza példának, hogy az a jó parti akinek külföldön gyűlik a bankbetétje, az ország miniszterelnöke szembe megy egész Európával, a gazdasági miniszter kipaterolja az IMF-et, stb. Mit rak össze ebből egy kamasz...el innen, minél messzebbre!



A szegénységről...panasz, József Attila szavaival...
2011. április 11. 17:15

Naponta hallom a híradásokat, olvasom az újságban a cikkeket, a vörös iszap és az árvizek, belvizek károsultjairól, a földcsuszamlás miatt megrogyott, bontásra ítél házak lakóiról, arról, hogy lassan vége a kilakoltatási moratóriumnak és sokaknak nemsokára nem lesz otthona, a devizahitelek vagy a munkanélküliség miatt, kikapcsolják az áramot egy fotóművész lakásában, mert nem kapta meg a pályázati pénzt, amire számított, gyerekek alultápláltak, mert a szülők jövedelem híján nem tudják rendesen etetni őket, sőt előfordul, hogy már az iskola sem tud segíteni, emberek azért dobják el maguktól a legdrágábbat, az életet, mert nem látják a kiutat.

Meddig lesz ez még így? Mikor kerül le a fátyol azoknak a szeméről, akik még mindig nem látják, hogy nem lehet így élni. Hogyan nem látja, mindenki aki még normálisan él, hogy létezik ilyen, hogy ez mekkora szégyen valamennyiünkre nézve? Hogyan tud nyugodtan aludni az a 2/3-nyi szavazóbázist jelentő becsületes, hétköznapi ember, akik ezt tették velünk és magukkal? Mentségükre legyen mondva, hogy nem biztos, hogy tudták, hogy semmi sem fog változni, hogy a választásokon hangoztatott ígérethalmaz, mind csak pusztába kiáltott szó volt. Új Magyarországot ígértek Nekik! Hát megkaptuk!

Olvasom a sok sok véleménykülönbséget, ezzel nincs is baj, nem gondolkozhatunk egyformán. Csak egyet nem értek és minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy lehet az az egészen egyszerű dolog, hogy annak ellenére, hogy mindannyian látjuk, hogy mennyi rossz dolog történik körülöttünk, ha nem is éppen velünk, akkor másokkal, mégis vannak olyan emberek, akik úgy érzik, hogy mindaz ami történik most az országban, az helyes?

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem nem okoz megelégedettséget, hogy másnak rossz. Ha én jól élek, akkor is zavar, ha a szomszéd vagy a másik ember éppen nem úgy érzi, hogy nála minden rendben van. Ha az én vetésem kipusztul, vagy satnya lesz, nem kívánom, hogy a szomszédé is az legyen, attól nem lesz nekem jobb. Ha az én tyúkom nem tojik tojást, nem kívánom, hogy a szomszédé se tojjon.

Nem kívánom én azt, hogy annyi fizetésem legyen, mint X.Y. kormányhivatalnoknak, nem akarok Audival járni, elégedett vagyok a kicsi házammal, öreg autómmal. Csak azt szeretném, hogy én is dolgozhassak és nekem is legyen egy kicsi fizetésem.

Hogy lehet jónak, remeknek, jól működőnek értékelni mindent, éljenezni és nyugodt lélekkel bólogatni a kormány politikájára, amikor egyiknek van, másiknak nincs? Ja, akiknek nincs, Ők nem érdekesek?

Az alábbi levelet 78 éve írta József Attila Babits Mihálynak, hogy legyen segítségére.

78 év telt el azóta, voltak rossz és jobb idők, de most bárki megírhatná ezt a levelet egy munkaadónak, egy újság szerkesztőségébe, egy alapítványhoz, vagy egy karitatív szervezethez, csak néhány kifejezésen, értéken kéne változtatni a kornak megfelelően.

Kevés olyan levél született a magyar irodalomban, mint amilyet József Attila írt 1933. január 28-án Babits Mihálynak.

„Igen tisztelt Uram!

Körülményeim arra kényszerítenek, hogy megkérjem Önt, mint a Baumgarten Irodalmi Alapítvány gondnokát, legyen segítségemre az Alapítvány anyagi erejével. Kérésem okát - szinte a költői szemérem maradványa nélkül - a következőképpen vélem előadhatónak.

Feleségemmel együtt hosszabb idő óta a szó szoros értelmében éhezünk. Ellenőrizhető adat: az Írók Gazdasági Egyesülete ebéd gyanánt egy kávét és egy zsömlét utalt ki számomra a Club kávéházban, ezt a segítséget hónapokon át igénybe vettem, azonban ez év jan. 1-jével ez megszűnt. Feleségem házimunkák fejében rokonoknál ebédelt. Ez már kínossá vált.

"Jövedelmem" ez évben 15. tizenöt pengőt tett ki. Ezt az összeget - mint a kávét - az I. G. É.-től kaptam.

Majdnem minden holmink - beleértve az ágyneműt is! - zálogban van. Lakbérhátralék miatt aggódnom kell és féltenem azt a barátságtalan szoba-konyhát, amelyben még lakunk. Szeptember 8. óta nem tudtam villanyszámlát fizetni. Ma kaptam négy havi áramfogyasztásról szóló p. 19,35-t kitevő egyesített számlát, amelyet hétfőig - ma szombat van - ki kellene fizetnem, különben nem kapok világítást.

Nem fűtünk. Nincs cipőm. Azaz egy 43-as, gombos, betétes lakkcipőben járok. 39-es lábam van. Szobánk ajtajának kilincse fél éve le van törve.

Nem takart seb kell, hanem festett vérzés - mondhatnám, hogy száraz kenyérhéjon rágódunk. Az igazság az, hogy pl. tegnap este vacsora és cigaretta nélkül lévén, olyan száraz kenyérdarabokat szopogattam, amelyet a feleségem prézlinek rakott el régen. Tartozom azzal, hogy nem az éhség vitt erre, hanem a cigarettahiány. Az éhséget megszoktam.

Megszoktam. Hogy miért ezt a pillanatot választom ki, hogy a kissé keserű pohár után nyúljak? Egy hétig majdnem negyven fokos lázban feküdtem. Egyetlen közönséges keskeny díványunk van, azon alszunk ketten. Lázas beteg mellett, vele egy takaró alatt aludni, kevés a szerelem. Feleségem a földön csinált fekhelyet magának, derékaljul összehajtott egy pokrócot, és kabátokkal takaródzott. Mire a lázam 38 alá csökkent, a feleségemnek volt 39. Ő feküdt a díványra és én a földre. Most nap mint nap az fekszik a díványon, aki rosszabbul van. Aki lázasabb, aki jobban köhög, vagy aki jobban izzad. - És így tovább.

Nagyon sajnálom, hogy Öntől, akit megbántottam, pénzt kell kérnem. Nagyon sajnálom ezt a festett vérzést is.

Kérem, fogadja tiszteletem kifejezését.


József Attila”



Hogyan telt el, szállt el az a 78 év, hogy újra ott vagyunk, hogy bármikor helytálló lehetne ez a levél?

Hogyan és meddig lehet tűrni azt, hogy a XXI. század Európájában a több millió koldus országa lehessen Magyarország?

Aki nem érti, elmondom, az írás nem arról szól, hogy ki a hibás, miért voltak és miben voltak rosszak az előzmények. Nem arról szól, hogy kik és mikor rontották el. Arról szól, hogy ez most a jelen, ez most így néz ki, észre kell venni, ki kell mondani, hogy nem jó és el kell határozni, hogy változás kell.

Ott a parlamentben a törvényhozóknak, alkotmányozóknak nem fáj az ami itt lent az emberek, a nép között történik, mert konkrétan nem tudják, nem látják, nem érzik a saját bőrükön. A szemüket, fülüket pedig becsukják, mert nem akarják látni és hallani.

Csak lent, a nép között, összefogással indulhat el valami, mert csak az emberek, akiknek a rossz adatott érzik azt, hogy az mennyire rossz és meddig lehet még elviselni.