2011. június 28., kedd

Mondorf és a Kaszinó

Mondorf...

2009. Június

Mondorf határváros Luxemburg és Németország között. A Saar vidéken tett kirándulás előtt ide még betértünk és mindenképpen érdemes említeni. (a határokat mindig magyarázni kell mert, adódhat akár olyan helyzet is, hogy egy kereszteződést elhagyva jobbra Németország, balra Franciaország és a hátam mögött Luxemburg van)

Mondorf két nevezetessége a Kaszinó és a Gyógyfürdő. A Kaszinóról most nem beszélek, mert az egy külön téma, külön élmény és ezért egy másik írás. Maga az épület nagyon szép és modern, de a többi még titok...

A gyógyfürdő olyan, mint a mi Hévizünk, a vizét ivásra is használják gyomorbántalmak ellen és a meleg vizes medencékben a reumatikus betegségeket lehet kúrálni. Hideg vizes úszómedencéje is van és természetesen mindenféle gyógyító kezeléseket lehet rendelni, mint pl. masszírozás, iszappakolás stb. A fürdő és a kaszinó melletti árnyas, öreg fákkal teli parkban egy csodálatos rózsakertben sétálhatunk. Nagyon sokféle rózsában gyönyörködhetünk és egy kis kávézó is megbújik a kertben. A rózsakertet elhagyva egy kis pisztrángos patak mentén haladhatunk tovább és egy kis hídon át alig öt perc elteltével Franciaországba érhetünk. A kis patak az Artz folyó. Csak annyi az egész, hogy a patak és a hidacska egyik fele egy francia a másik egy luxemburgi utca.




Kaszinó...ban.

2009. Június

Árnyas fákkal teli park, napfényes rózsakert, pihentető gyógyfürdő... mi más hiányzik még innen, hogy az ember tökéletesen jól érezze magát, hát egy varázslatos kaszinó. Az ember egy jót ejtőzik a pihentető vízben, utána végigélvez egy frissítő masszázst, sétál egy nagyot a parkban és végül újjá születve, felfrissülve beveti magát a Kaszinóba... ez eddig egy kis játék a szavakkal... de

Mondorf városkában - amint fent játékosan említettem - van egy fantasztikus kaszinó, pontos nevén Kaszinó 2000. Az utolsó este és az egész hét fénypontja volt a kaszinóbeli látogatásunk. Nem úgy van, hogy csak úgy bemegyünk, előre kell asztalt foglalni. Mi fél nyolcra érkeztünk, miután kicsit azért kicsíptük magunkat. Már ahogy beléptünk impozáns csupa márvány csarnok tárult szemünk elé, diszkrét regisztráció után kaptunk mindannyian egy névre szóló kártyácskát úgy mehettünk tovább. (ezt a kártyát aztán máskor is felmutathatnám és bemehetnék) Az étterembe történő belépéskor szintén ellenőriztek, kérték a kártyákat.

A berendezése, az egész miliő diszkrét, de mégis nagyon elegáns és ragyogó. Minden bordó és aranyszínű. Az egyik végében fut egy bordó bársonypamlag, a négy személyes asztal résztvevői közül itt ül két személy, szemben az asztal előtt van még két - szintén bordó bársony - támlás szék, így állnak össze a négy személyes asztalok. A világítótestek aranyszínűek és a bordó tapéta kerete is. Látszólag pazar, (az is) de nem hivalkodó. A háttérben az asztalsor végén állnak a finomabbnál finomabb csemegéktől roskadozó asztalok, mi szem szájnak ingere.

Svédasztalos vacsorát rendeltek vendéglátóink, mindenféle finomságból válogathattunk, ahányszor jól esik. A bortékában is gazdag volt a kínálat, háromféle francia bort, fehérbort, vörösbort és rosét rejtettek a hordók és ugyanez a sorozat volt görög borokból is.

Először a mindenféle pazar húsok és halak tálai között szemezgettünk. Szerencsére Ági mindenről elmondta, hogy mi a neve és miből van. A húsok jobbára többféleképpen elkészített marha sztékek, sertés karajok és különböző fajtájú sonkák voltak, vékonyra szeletelve. Aztán különféle halak - nálam a lazac volt a nyerő - és egyéb tengeri herkentyűk - . A polip karikákat valamivel töltve én is kóstoltam. Számtalan köretet és salátát lehetett is lehetett választani, mindenféle öntettel, nyersen is, vagy előre elkészítve. Ebből a gazdag választékból mindent megkóstolni már csak kapacitás szempontjából is lehetetlen volt. Az biztos, hogy kiélhettem a sovány húsok és a halak iránti kulináris vonzódásomat. Bevallom, hogy két kört is tettem, mert volt ami annyira ízlett, hogy újrázni kellett. Igazi ínyenckedés folyt, közben persze kortyolgattuk a borocskát, Én a rosét. Az édességkedvelők sem szenvedtek hiányt. Roskadozott az asztal a mindenféle sütitől, krémektől, fagylaltoktól, rétesek és torták is pompáztak ott bőven. Nálam az a helyzet, hogy a sós ételek élvezete után az édességevés csak elronthatja az egészet. Kis gondolkozás után azért mégsem tudtam ellenállni egy kis gyümölcssalátának, egy gombóc fagyival és egy szelet elképesztően finom sárgadinnyével. A dinnyét érdemes volt megkóstolni, mert ilyen édeset, zamatosat még nem ettem. Francia szokás szerint az étkezést nem az édesség, hanem a sajt koronázza meg. Megértem. Sokféle sajt kínálta magát a tálakon, az ismertektől az egészen ínyencekig. Természetesen ez sem maradhatott ki! Úgy szemre válogattam és nagy szemű szőlő dukált mellé. Jó párosítás.

Miután kellő alapossággal hódoltunk a rendkívül inycsiklandó kulináris élvezeteknek továbbálltunk a még izgalmasabb rész felé.

Átmentünk kis kártyáinkat ismét felmutatva a játékterembe. Először az igazi kártyások és a rulettezők asztalai mellett haladtunk el. Csak odapillantottunk, ők már az igazi nagy játékosok. Utána következett a lépcsőzetesen kialakított játékgépekkel zsúfolt terem. Megszámlálhatatlan sokféle gép volt, nem sikerült felfedeznem az egészben semmilyen rendszert. Először terepszemlét tartottunk, aztán váltottunk zsetont, óriási összegért, 10 euróért. Ezért kaptunk 20 db egyenként 50 cent értékű zsetont. Elindultunk szabad gépre vadászni. Gyakorlatlanok lévén először csak dobáltuk be a zsetont, találomra nyomkodtuk a gombokat és néha kihullott valami, amit persze azonnal bedobtunk újra. Többféle gépet kipróbáltunk, egynél rájöttünk, hogy ha egy síkban három egyforma figura jelenik meg egyszerre, akkor jön a jutalom. Kemény műanyag pohárba lehet a zsetont kipotyogtatni, olyan a hangja, ha valakinek sok potyog egyszerre, mint a filmeken a géppuskasorozat. Megfigyeltük, hogy mások sem nyernek sokkal többet, csak összegyűjtik a sok kicsi nyereményt és mikor már jó sok van, akkor potyogtatják ki a gépből, mert az olyan jól hangzik. Egyszer nyertem egy gombnyomással 20-at, egyszer meg 10-et. Na persze visszadobtuk és elvesztettük. Most már értem a szerencsejáték szenvedély működését. Amikor először kicsit nyersz, az doppingol, aztán nyersz egy nagyobbat, akkor többet akarsz és így tűnik el mérhetetlenül sok zseton. Csalóka, mert mikor mondjuk már csak kettő van, akkor esetleg nyersz, de ez hajt, hogy menj tovább és elveszítsd a megnyertet is. Mókuskerék. Naná, hogy mi is váltottunk még 10 euróért zsetont és azt is elvesztettük. (vegye mindenki úgy, hogy erről mélyen hallgatok) Elkapja az embert az izgalom, kimelegszik, kipirul, érdekes érzés, persze nyerni szeretne...

Ez a játéklendület mindjárt kicsit ledolgozta a sok finomságot. Azért nem is volt annyira rossz arány, hogy a kétszer 20 zsetonnal folyamatosan tudtunk két teljes óra hosszáig játszani.

Érdekes élmény volt, nagyon klassz befejezése az egyébként teljességében fantasztikus napoknak.

Sajnos fényképek nincsenek, még az elején megkérdeztem, de nem lehetett a kaszinóban fényképezni.


Újra, talán nagyobb képek Saarburgról





Ostende...az "óceán"

Ostende... az "óceán"!

(számomra óceán)

2009. Jún.

Én még nem láttam sem tengert, sem óceánt, ezért aztán kirándultunk a belga tengerpartra Ostendébe. Ostende nagy kikötőváros. Megtudtam, hogy innen egy óriáskompon át lehet menni Angliába.

Az út nagyjából 270 - 300 km volt, azért ez már nem volt kis távolság. Végig nagyon szeszélyes volt az időjárás, aggódtunk, mert tenger napsütés nélkül mit sem ér. Ahogy haladtunk viszonylag kis távolságokat tekintve hol zuhogott az eső, hol csak csepergett, hol fényesen sütött a nap. Gyorsan átértünk Belgiumba, a táj nem volt olyan szép és nyugodt, mint a luxemburgi vagy a német vidék. A belga falusi házak kívülről téglával vannak borítva, de az nem közönséges tégla, hanem valami különleges eljárással készült tégla, kicsit olyan, mint a csempe. Ha egyszer felteszik akkor nagyon tartós. Általában barnás téglával borítottak a házak, így nem is olyan vidámak és színesek, mint Luxemburgban. A tehenek úgy legelésznek a házak mellett, mögött, mint ahogy máshol a házőrző kutyák téblábolnak, természetességgel illeszkednek a képbe. Belgiumon belül is még elég sokáig utaztunk Ostendéig.



közeledve a határ felé


Már messziről éreztük a tengervíz illatát és fújt a szél. A városba és főleg a kikötőbe érve egyre erősödött a szél. Meglepő látvány volt a sok sok komoly vélhetően értékes vitorláshajó és a kikötőt körbeölelte a város. Először hirtelen nem is éreztem, hogy most hol is vannak a házak, és hol a tenger.


mennyi szép hajó

Az óceán, a végtelenség...

2009. Jún.

Azt mondtuk magunknak ha már egyszer eljutottunk Belgiumba is, sőt megláttuk a tengert, akkor bizony belemártjuk legalább a kezünket.

a hosszú móló és a világítótorony


"törpék közelítenek az óriás birodalma felé"

A tenger az óriási szél ellenére, ami majdnem elvitt mindenünket meglepő módon nem volt hideg. Az érzés, ahogy nekifeszültünk a szélnek, bokáig lábaltunk a homokban és közben hol a partot, hol a végtelent kémleltük különleges volt. Különleges szabadságérzés, végtelenség érzés...


a végtelent bámulva, kicsi porszemek vagyunk


A nagy hajók a kikötő külső részeinél indulnak, így az Angliába átmenő komp is, a kis hajók, a gyönyörű vitorlások pedig betérnek a kikötő belső részébe, úgy hogy felemelgetik sorban a hidakat.


a nagy komphajó

Ostende...a kikötő és környéke...










ez a művelet fantasztikus, sorra nyílnak fel az átjárók a vitorlás előtt


Ahhoz, hogy megpillantsam az igazi óceánt, először még sokáig kellett kifelé sétálni egy hosszú sétányon. Végig szállodák mellett haladtunk és lefényképeztünk egy gyönyörű gótikus dómot




Éppen apály volt és ezért a tenger 200 - 300 m-re visszahúzódott, de lehet hogy még távolabb volt. A sétány fő érdekessége a halpiac, ahol friss, hajnalban halászott nyers halat lehet venni. A kis pavilonokban pedig hallevest, tengeri herkentyűket, sült halat árulnak. Mi is kóstoltunk, csípős tengeri csigalevest és sült halat.


(a képen nem mi vagyunk :)) )



Életem legnagyobb utazás élménye...

A férjem unokahúga 2009. júniusában meghívott minket luxemburgi otthonukba. Az egész csodálatos utazás a benzinköltségen kívül egy fillérünkbe sem került. Mondhatnám úgy is, hogy a nászutunk volt. Több napon át kirándulgattunk vendéglátóink kalauzolása mellett, hazaérve pedig élveztük a háziasszony ételkülönlegességeit és a finom francia bor melletti beszélgetéseket.

Férjemmel egyet értünk abban, hogy a legszebb emlékünk a német kisvárosban Saarburgban tett séta lett.

Luxemburgi tartózkodásunk harmadik napján úti célunk a számunkra előre megtervezett kirándulási terv szerint a Saar vidék és ott egy csodálatos kisváros Saarburg volt. A Mosel menti Remich városban lévő otthonukból indulva
Mondorf luxemburgi határvároskát elhagyva gyorsan német területre értünk. Utunk végig a Saar folyó mellett vezetett és egy darabig együtt haladt a vasúttal. Egyik oldalon a folyót láttuk a partján szőlőskertetekkel. A szabályos kertek között az utakon ott álltak az autók jelezve, hogy a szőlősgazdák dolgoznak. A másik oldalról sziklás hegyek emelkedtek acélhálóval védve a kőhullás ellen. Egy idő után egyre magasodtak és zordabbak lettek a hegyek és mélyültek a völgyek, gyönyörű fenyőerdők követték egymást és érezhetően friss volt a levegő, nem csoda, hiszen az Ardennek lábainál jártunk. Két Saar kanyart is magunk mögött hagytunk, a Saar kanyarok hasonlóan festőiek, mint a mi Dunakanyarunk, csak magasabbak a hegyek. A hegyek között megbújva találtunk rá a csodálatos kisvárosra, Saarburgra. Ahogy szoktuk mondani, „olyan mint egy ékszerdoboz”. Attól félek nem tudom írásban átadni azt a látványt és hangulatot, ami elénk tárult.

A városkát, így a főterét is egy patak szeli ketté. Két partján állnak a házak, üzletek, kávéházak, a szabadtéri asztaloknál színes ernyők alatt ülnek az emberek és mindenütt sok virág van. A patak lejtős, kis zuhatagok duzzasztják a vizét és három malomkerék is dolgozik a vízi molnárnak. Ablakaiban piros muskátlival a vízi molnár háza emelkedik a patak fölé. Talán Szentendréhez hasonlíthatnám a városkát, utcái zeg- zugosak, emelkedők, lejtők követik egymást és szűk sikátorok. A fantasztikus képhez tartozik még egy vár és egy templom. Mi a belső téren sétálgattunk, a vár inkább továbbhaladva az országútról látszott a legjobban.

és akkor a képek:




















Az olyan típus, mint én, aki makacs mint az öszvér, addig úgysem nyugszik, amíg nem sikerül rendesen valami. Azért tettem fel ezt a sok képet, mert egy nagyon emlékezetes, csodás kirándulás volt és azért, hogy gyakoroljam a képek felrakását. Kissé ugyan homályosak, biztos a méret miatt, de képek és legalább egyformák. A dátum sem jó rajtuk, mert akkor még nem tudtuk beállítani az új gépet.


Csak mert nyár van és utazni jó!

Látom igen keveseket érdekel az útleírás, de ígérem ez lesz az utolsó!

Egy napon belül autóval átszeltük Luxemburgot...

Egy egyetemi város, a híres ardenneki csata emléke (A halál ötven órája) ás az ország fővárosa. Sajnos itt a férjem még nem ismerte a fényképzőgépet és nem vette észre, hogy az első kép után valahogy átállt fekete fehérre.

Az első nap

Finom reggeli után egy autós kirándulásra indultunk, amit a házigazda tervezett számunkra, hogy egy szuszra minél többet lássunk Luxemburgból. A helyi városka legszebb utcáin autózva értünk ki az országútra, és először a schengeni határt néztük meg, Gábor a táblát és az emlékművet is lefényképezte.

A nemzetközi egyezményt konkrétan egy hajón, egy Mária Asztrid nagyhercegnő nevű luxushajón kötötték meg, ami az esemény alatt a Moselen Schengennél horgonyzott. Így lett a neve Schengeni Egyezmény.




Innen észak felé indulva elmentünk majdnem egészen a belga határig. Utunkat majdnem végig a Mosel kísérte, határfolyó Luxemburg és Németország között. A kisvárosok között elterülő táj nagyon szép és változatos. Sok az erdő, főleg fenyőfával és észak felé haladva egyre mélyebbek a völgyek.

Echternach városkában megálltunk, sétálgattunk és fényképeztünk. A városnézést az egyetemi „város,” bejárásával kezdtük. A látszólag szabálytalan rendszer szerint, de mégis egységes egészként működő épületegyüttest egy francia lovag építtette a diákok támogatására és az ott épült kápolnában van a sírja. Olyan, mint egy zárt erődítmény, elsőre szinte áttekinthetetlen. A kapun belül parkolnak autóikkal és folyamatosan vándorolnak egyik épületből a másikba a diákok.



Végigsétáltunk a városka főterén és még sok szép épületet láttunk. Minden utca nagyon tiszta és a műemlékeket gondosan rendben tartják. Mindenütt ismertető táblákat is találhattunk.

A városkából egy hosszabb autóút után egy patinás régi várhoz, Vianden várához értünk. A vár az országban található sok vár közül azért jelentős, mert Luxemburg jelképének tekintik.


Csodálatos környezetben épült, Németország felől már az Ardennek magas hegyei látszanak. Ezt a helységet szabadították fel utoljára belga katonák a II. világháborúban a német megszállás alól.

A közelében az Ardennekben zajlott a híres ardenneki tankcsata, amit „A halál 50 órája” című regény és film dolgoz fel.



Innen újabb autózás után Luxemburg egész tartalék vízkészletét őrző víztárolóhoz értünk, nem építmény, hanem olyan, mint egy hatalmas tó, de úgy készült, hogy a víztükröt nem lehet megközelíteni, egy darabig hosszú lépcsősor vezet föl, onnan lehet csak megnézni.Nem másztunk fel.

Az út során sok helyen legelésző tehenek láthatók és végig a Mosel mentén szőlőtermesztés folyik. A dombok lankáin gyönyörű, napfényes szőlőskertek húzódnak. Az itt szüretelt szőlőből készül a finom luxemburgi pezsgő.

Visszafelé úgy mentünk, hogy közben szinte a közepénél szeltük át az országot, ha balra néztünk a távolban német terület, ha jobbra néztük a távolban már Belgium látszott. Egy rövid szakaszon ráláthattunk a luxemburgi nagyherceg családi rezidenciájára, amiről azt lehet tudni, hogy ha fent áll a zászló, akkor otthon van a nagyherceg.

Utoljára Luxemburg fővárosba értünk. Egy nagy parkolóházban parkoltunk, ilyet sem láttam még. A téren, a parkolóházból kijövet a város jogi központjában álltunk, minden épületben valamilyen bíróság működik, direkt van így, hogy egy helyen legyenek.

Végigmentünk azon a sétányon, ahol a nagyherceg a fontos vendégeivel szokott sétálni. Körbenézve egy vár, egy egész erődítményrendszer látható. A vár magasan van, alatta a völgyben nagyon szép, virágos park látszik és a park felett a várral szemben egy viadukt ível át a túlsó sétányra.

Lenyűgöző a látvány!


1.



2.


3.



4.



Bementünk a főváros Luxemburg Notre Dame-nak nevezett templomába. Gótikus stílusban épült, fantasztikus csúcsívekkel és gyönyörű üvegmozaik ablakokkal. Jellegzetessége, hogy az oltár mögötti fő helyen a város védőszentjeként tisztelt Madonna, karján a gyermekkel szobor áll és nem Krisztus a kereszten.




Lent a kriptában az ország anyjának nevezett Charlotte nagyhercegnő koporsója található. Ő a jelenlegi nagyherceg nagymamája és tőle származik az a mondás a második világháború idejéből, hogy "luxemburgiak vagyunk és azok is akarunk maradni". Nagyon tisztelik Charlotte nagyhercegnőt, a templom melletti téren van a szobra.


A városházánál rácsodálkoztunk, hogy az őrség tisztelgése mellett, de nem elkülönítve a járókelőktől mentek be a kapun a luxuskocsin érkező delegáció tagjai. Nálunk ilyenkor lezárnak körbe mindent.







Az óvárosból átmentünk a modern városrészbe, Kirschenberg a neve (cseresznyehegy) ahol káprázatos, gazdag üvegpaloták és a modern építészet mintapéldányainak is nevezhető épületek láthatók. Itt nincsenek lakások csak bankok és irodák. Bankcentrumnak és üzleti negyednek nevezhetném.


____________________________________________________________


A közvetlenül a csodás saarburgi nézelődés után meglátogatott német város Trier.



Trier, a nagyváros

2009. Június

Miután kigyönyörködtük magunkat Saarburgban egy rövidke megbeszéléssel úgy döntöttünk van még elég időnk és még némi erő és hajlandóság sétára a lábunkban, tehát belefér még a közeli nagyváros Trier.

A szép Mosel parti város arról is nevezetes, hogy Németország egyik legrégebbi városa.

A város központjában parkoltunk így rövid séta után máris a legszebb helyen, a főtéren találtuk magunkat. Az impozáns nagy tér érdekessége, hogy épületeit végigtekintve többféle épitészeti stílussal talákozhatunk. Nincs egy egységes arculat, de ez egyáltalán nem zavaró.

Elsőnek szembetűnő a barokk stílust képviselő Szentháromság szobor, aranyozása ragyog a napfényben. Folyamatosan gyönyörködő, fényképező turisták veszik körül.


(úgy látom a kép kissé elmosódott, de lehet, hogy csak nálam?)


A Szt. Gandolf Kirche viszont a gótikus stílus impozáns képviselője.



Fényképeztünk mór stílusban díszített házat.


Nekem nagyon tetszenek a Hollandiában gyakori favázas házak, itt is nagyon jól mutatnak az összképben.


A téren éppen kirakodóvásár szerű piac volt, sátrakban árultak mindenfélét, gondolom a túristáknak. Egy afrikai árus a földön ülve éppen a helyszínen faragta portékáit, a sokszínűségbe ez is belefér.

A főtérről egy széles sétáló utcán mentünk tovább, olyan mint a mi Váci utcánk, végig szép üzletek sorakoznak és még az utcára kirakva is kínálják főleg a ruhákat, cipőket.

A tér és a széles utca lezárásaként a római kor emléke tárul elénk, egy anfiteátrum robosztus maradványa. Óriási lehetett eredetiben, ez csak egy részlet és azt tudni róla, hogy valamikor leéghetett, mert a falak feketék, szürkék s pont úgy mintha tűz nyomait viselnék. Pontos adat és írásos feljegyzés viszont nincs a tűzről.



Jó ideig sétálgattunk a téren a kellemes napfényes időben. Kicsit nézegettük azért a kirakatokat, az árakat is. Ízelitőt kaptunk egy német nagyváros kora délutáni életéből.


a sétáló utca és a vásár