2011. július 17., vasárnap

Legutóbbi néhány írásom a C'est la vie blogról

Tudom így egyben kicsit sok, de szeretném, ha itt lennének az írásaim.


Egy és más...
2011. július 13. 18:22

Azt nem lehet, hogy minden hírre, minden megdöbbentő és elképesztően értelmetlen eseményre reagáljon az ember, de néha mégis muszáj.

2011. Magyarország, Magyar Parlament, az ország háza, az országgyűlés ülésterme, a nép által választott országgyűlési képviselők, törvényhozási munka közben...

Eddig azt hittem, hogy az Országházban dolgozni, egyáltalán az Országházba, abba a gyönyörű patinás műemlék épületbe nap mint nap belépni, az ország jövőjéről, gondjairól tanácskozni, törvényeket hozni valami megtisztelő, felemelő feladat, de mindenképpen komoly dolog.

Most már úgy látom, hogy az országgyűlés ülésterme néha nyeretlen kétévesek óvodai szintű csatározásaivá válik vagy az egymásnak beszólogató vagányok kocsmai szitű vetélkedőjévé alacsonyodik.

Hihetetlen, hogy a II. világháború ismert borzalmainak, a zsidóüldözés ismert rémtetteinek fényében 2011-ben a magyar országgyűlés egy ülésén nyílt szini zsidózás folyik, folyhat, egyik képviselő vallásának gyakorlásának módjával kapcsolatosan beszédében kiszerkeszthet egy másik képviselőt és felekezetének vallási szokásait.

"az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő tiszteletbentartásának előmozdítása és támogatása révén nemzetközi együttműködést létesítsen;"

Az idézet az ENSZ alapokmányának egyik pontja...

Hogyan kerülhet egy parlamenti felszólalás témájaként, gúnyos hangnemben napirendre, hogy a zsidó vallású emberek, mikor, hol és hányan egyszerre gyakorolják vallásukat.

Kikérem magamnak - annak ellenére, hogy nem vagyok vallásos ember - minden vallását gyakorló ember nevében, hogy ilyenekkel zaklassák. A vallás és a vallásának gyakorlása minden embernek a magánügye, nem nyilvános téma.

Egyébként pedig a Jobbik nevű díszmagyar párt egyik képviselője sem piszkálta vagy beszélte ki fennhangon, vagy kifogásolta a vallásgyakorlás módját más felekezetek rovására, csak a zsidók esetében.Nem nyilvánvaló ez. A zsidógyűlölet rögeszméje nem volt képes egyes fejekből 50 -60 év alatt távozni? Hát nem, nálunk nem.

Az ilyen fasiszta eszmékre hajazó nézeteket tápláló pártnak és embereknek nincs helye a magyar országgyűlésben, a képviselők között.

Ha meg már így esett, hogy ott vannak, akkor is meg lehetne oldani, hogy ilyen ne forduljon elő. A másik képviselő vallását, az embercsoportot ahová tartozik nyilvánosan kipellengérezni visszataszító.

Nem sima bocsánatkérés kezdeményezéséről lenne itt szó kedves Fidesz frakció vezető úr, az kevés. Az ilyen embereket, akik mindenfélét összehordanak zsidó vallásról, zsinagógáról stb. ki kell vezettetni. Nem méltók a helyhez, a hely szelleméhez.

Mi köze N.E.-nek és V.G.-nek vagy bárkinek, hogy a zsidó vallású emberek mikor és hányan járnak templomba.

MAGÁNÜGY. Nem országgyűlési téma. Sértő! Emberi jogokat sértő!

Nem országgyűlés a magyar országgyűlés, diliház!!!

No, persze, van miről csámcsogni napokig a sajtónak, tévének.




Öngólsorozat...
2011. július 11. 11:39

Kommentár nélkül!

Erre tessék bárkinek gombot varrni! Pártállástól és szimpatizálástól függetlenül. Csak egy kis matek.

"A Fidesz sorozatban veri át a parlamenten a személyre szabott törvényeket, amelyekkel egyes politikusaiknak kedveznek; a lex Borkaitól a lex Szapáryn át a lex Esztergomig hosszasan lehetnek sorolni a nem kifejezetten jogállami eseteket. A január elseje óta hatályos lex Simicska azonban annyiban egyedinek számít, hogy számszerűsíthető, súlyos veszteséget, összesen jóval több mint egymilliárd forintos bevételkiesést okoz az államnak és az önkormányzatoknak.

Úgy tudjuk ráadásul, hogy a lex Simicskának mintegy 300 munkahely megszűnése lesz a következménye.

A legnagyobb vesztes maga az állam, amely a törvény miatt becslések szerint évente mintegy 900 millió forint adóbevételről mond le. A második legnagyobb károsult a főváros, amely 60 millió forint iparűzési adótól és 48 millió forint közterület használati díjtól esik el. A Budapesti Főpolgármesteri Hivatal és az Elmű Rt. közös cége, a Budapesti Dísz-, és Közvilágítási Kft. évi 106 millió forint használati díjról mondhat le.

Az ESMA (a lesöpört vetélytárs) hirdetései nélkül komoly veszteségeket könyvelhetnek el a megyei jogú városok is. A legnagyobb vesztes Nyíregyháza, amely 60 millió forint közterület használati díjtól esik el. Szombathelynek a becslések szerint 40 milliós, Debrecennek 31 milliós, Győrnek 22,5 milliós, Székesfehérvárnak 10 milliós, Miskolcnak 9 milliós, Bajának pedig több mint 8 milliós közterület használati díj bevételkiesést jelent a lex Simicska. Számos további város és a budapesti kerületek is 5-10 milliós veszteséggel számolhatnak." - Népszava


Csak azért, hogy a számtalan haver és kedvezményezett közül egynek nagyon jó legyen. (és akkor még hol a többi)



Más téma, de bocsi, ezt nem tudtam kihagyni.

Koronaőrök karddal és géppisztollyal a Parlamentben

A Köztársasági Őrezred helyett néhány hete már a honvédség vigyázza a Szent koronát a Parlamentben. A civil biztonságiak helyett az őrezred felügyel viszont a koronázási palástra a Nemzeti Múzeumban. Jövőre az államfő hivatalát kívülről a katonák, belülről a kormányőrség védi, az elnököt pedig a Terrorelhárítási Központ. A hírek szerint további változások is várhatók egyes épületek védelmében.


Hirtelen nem értettem, hogy valóság-e a kép vagy egy kosztümös film forgatásáról szól-e a tudósítás vagy éppen házi bohócforradalom zajlik-e? Kár, hogy nem látni, hogy illik egymáshoz a kard és a géppisztoly, viselnek-e a koronaőr urak karórát, mint az Egri csillagok filmnél a hitelesség rontásaként a statiszták.




A szó veszélyes fegyver...
2011. július 9. 16:59

Most nem igazán Bródy János ismert szövegére gondolok, de akár arra is gondolhatok, mégis inkább az értelme a lényeg.

Előző írásomban azt próbáltam kitalálni, másoktól is információt gyűjtve, hogy mennyire is lehetünk a diktatúrától.

A politikai és a filozófiai értelmezésektől eltekintve, sőt bocs a mindenek előtt fontos közgazdasági meghatározás szerint nincs diktatúra.

A gondolat és az egyéni érzések szabadsága még úgy tudom létezik, ha nem javítsatok ki. Szóval nekem az, ami körülöttünk történik, az én saját egyéni megítélésem szerint, az én lelkületem szerint egy alattomos, fű alatti, ravasz, magyarázkodós diktatúra.

Tudom nyitva vannak a határok, hát talán ennyit fejlődtünk az elmúlt évtizedek alatt és még talán Európában élünk. Ugyan egy külön világban, de még Európában.

A korlátok és fékek kiiktatása után az utolsó csepp a demokrácia poharában a sajtószabadság folyamatos nyírbálása. Nagyszabású elbocsátások kezdődtek meg a közszolgálati rádióban és tévékben.

Igen, a szó veszélyes fegyver és ettől a fegyvertől láthatóan, érezhetően félnek a hatalom birokosai. Az elbocsátások pofára mennek, nem a tehetség és a tapasztalat súlya szerint.

Igen a szó veszélyes fegyver, mert egy jól sikerült írás a gondolkodó agyakban elültetheti a kételkedés magvait, amik szépen kicsíráznak, szárba szökkennek és sűrűsödő, életet akaró vetésként követelik a maguk értelmezése szerinti történéseket.

Igen, a szabad és értelmes gondolat szárnyal a szellem szárnyán és nem áll meg, nem botlik meg a még oly szaporán is potyogtatott demagógia macskaköveiben sem.

A kritikus írás, a szabadon kimondott szó, a világos és egyértelmű riportok, híradások száműzése a média világából, a legjobban hozzáértő sajtómunkások elbocsátása bizony diktatórikus.

Itt az a pont, amikor nyílttá és egyértelművé válik a diktatúra. Nem hogy nem csinálhatsz semmit, nem dolgozhatsz, nem élhetsz normálisan, de nem írhatsz, nem beszélhetsz, nem szólhatsz, nem bírálhatsz. Aki nem a hivatalos nótát fújja, annak kuss! No, hát ez a demokrácia koporsójába a legnagyobb, legvaskosabb szögek egyike.

A szögelés sajnos messze nem itt kezdődött, a demokrácia koporsójába az első szögeket közvetlenül a rendszerváltás után kezdték beverni, akkor még kalapáccsal lassan, türelmesen, most már ütvefúróval, keményen, gyorsan.

A sokat szidott liberálisabb kormányzás alatt volt sajtószabadság. Az alábbi írásomat 2009-ben írtam.



"Ezt tényleg nem hittem volna...

2009. Nov. 2, hétfő 14:57

Kategória: filozófálgatós


Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időben már csak ilyen komor témájú és hangulatú írásokat tudok írni. Mégis nem tudok szó nélkül elmenni bizonyos dolgok mellett, nem is beszélve arról, hogy hány történetet már kihagytam, ami ellen szót kéne emelni.

Most ismételten a kultúra és egyben a legegyszerűbb szórakoztatás, nevezetesen az olvasás elleni merénylet, tervezett "terrorcselekmény" ellen kell tiltakozni.

Felhívás a Demokratában, könyvmegsemmisítésre, A "Harcra fel " című írással

"Három-négy fős kommandók fésüljék át a könyvtárakat, s lopkodják ki, majd semmisítsék meg a "a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait". Ez az irodalmi szabadcsapatokra tett javaslat a Demokratában jelent, jelenhetett meg.

Lehetnek újságíróknak felhevült, elvakult tévedései, de ezek felett az újságírók felett szerkesztők és főszerkesztők állnak, akik felelnek az újság tartalmáért. Hogyan jelenhetett meg ez a szörnyű felhívás a XXI. századan Magyarországon?

Ezek igen veszélyes gondolatok és ki tudja hová vezető cselekedetekre buzdítanak. Talán nem emlékszünk elegen, hogy hol és milyen hatalom képviselői alkalmazták a tömeges könyvégetés, kultúrapusztítás rémisztő propaganda eszközeit?

A könyvkiadás szakmai etikája és a nemzetközi szabályok is kizárják a könyvek és egyéb írások, dokumentumok közötti különbségtevést. Egy már kiadott és megjelent könyv, egy mű, legyen szerzője bárki és bármilyen. Megkülönböztethetjük a könyveket magánemberként úgy, hogy amelyik nem tetszik, akár szerzője, akár témája miatt, egyszerűen nem olvassuk el.

Nem beszélve arról, hogy a Demokrata által elpusztítani kívánt alkotások szerzői régóta elismert, köztiszteletben élő írók, pl. Eszterházy, Konrád György, Nádas, Spíró...

"Aki könyveket fizikai ellenségnek tekint, annak orvosi segítségre van szüksége" - ezt nyilatkozta Barna Imre a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke, az Európa Kiadó igazgatója, műfordító.

Mi lenne a következménye annak, mi lenne az irodalommal, a könyvekkel, ha erre a szégyenteljes felhívásra válaszul egy másfajta nézeteket valló csoportosulás képviselői más szerzők műveit akarnák elpusztítani és egy megint másik csoportosulás hívei újabb szerzők műveit küldenék máglyára?

A magam részéről csak annyit tudok hozzátenni, hogy nap mint nap látom, hallom, olvasom, hogy nagy baj van ebben az országban, de hogy ilyen nagyon nagy a baj ezt nem hittem volna..."

Azóta eltelt két év és mi változott, majdnem semmi, azaz dehogynem a sajtószabadság torzult, sérült, sőt szinte nincs.

Az akkor szélsőséges nézeteket valló Demokrata még elmarasztalást is csak igen keveset kapott, a mai napig működik. Tehát zavartalan volt a sajtószabadság, az akkori liberálisabb értelmezés ellen nyíltan és kényelmesen lehetett szólni. (nehogy valaki a liberális szóba kapaszkodjon bele, mert nem az a lényeg.)

Ma mi történik a hatalomnak nem tetsző sajtótermékkel, rosszul sikerült olcsó vádakkal mindenáron megpróbálják kinyírni még a több mint száz éve működő patinás lapot is. Sok sok kiváló újságírót, sajtómunkást pedig elbocsátanak.

Mi ez kedves barátaim, ha nem diktatúra. Ami ma ebben az országban történik az bizonyos szempontokból (figyelembe véve az azóta eltelt időt, a fejlődést és a módszereket) sokkal durvább és több, mint ami az 50-es 60-as években történt.

Magyarország hidegháborút folytat a művelt Európa és a fél világ ellen. Tudjuk mit is jelent, Magyarország = és itt van egy név. (hivatalosan egyenlő)



Diktatúra?...Mennyire vagyunk tőle?
2011. július 5. 21:04

Nehezen és jelentésétől ódzkodva mondjuk ki ezt a szót, diktatúra.



A diktatúra kegyetlen hangzású, rossz emlékeket éberesztő szó, nem csoda, hogy nem szeretünk mélyebben belegondolni sem, csak magunkban fontolgatjuk, hogy mit is jelent.

A XXI. sz. Európájában egy diktatúra bizony igen rosszul hangzik. A diktatórikus működés nem csak borzalmakat, bebörtönzéseket, kivégzéseket és halált jelent, másképpen is működik.

Miniszterelnökünk beszéde, amit a saját párttársai előtt, mintegy 1500 ember előtt mondott, értékelésként az Európai Uniós Elnökségről nem csak nevetséges volt, de félelmetes is. Akkor kezdtem el gondolkozni arról, hogy miben is hasonlít a helyzetünk a diktatúrákhoz.

A diktátor egyik fő ismérve, hogy nem akarja észrevenni és elhinni, hogy nem mindenki akarja azt, amit ő akar és nem az az egyedüli üdvözítő, amit ő gondol és akar, nem akarja észrevenni, hogy nem akarja őt a nép. Addig hajtogatja a magáét, amíg el is hiszi, hogy minden jól megy.



A diktátor másik ismérve, hogy mindig arra a népre hivatkozik, akiknek a véleményére a valóságban fütyül, a nép is ezt akarja, a nép is így akarja, azaz nálunk az emberek.

Ez a populista demagógia.



Ennek cáfolata igen egyszerű, bármennyire is látszólag a nép akarata szerint kormányoz a kormány, semmiről se lehet népszavazás. Akkor most hogy is van a nép akarata?



A diktatórikus kormányzás, a diktatúra legfőbb ismérve a korlátok és fékek kiiktatása, minden olyan dolognak a kizárása, ami a korlátlan hatalmat veszélyeztetné.



Akkor lássuk:

népszavazás

AB működésének, hatáskörének a korlátozása

ÁSZF felügyelet alá vonása

a legfőbb ügyésszel és a bírákkal kapcsolatos intézkedések

a rendőrség és hadsereg teljes felügyelete

a szakszervezetek sztrájkjogának csorbítása

nagy cégek vezetése felett gyakorolt ellenőrzés

A MÉDIA feletti uralkodás, bár itt az internet porszem a rendszerben



Ezek például milyen intézkedések, nem lépések a diktatúra felé?

Aztán mi volt az a szánalmas próbálkozás a Népszava ellen, online kommentelők ürügyén?

Miért kell módosítani a büntető eljárások lefolytatását? (koncepciós perek előszobája)

Kémügyet próbálnak generálni, amit aztán persze a meggyanúsítottak szabadon engedése után titkosítanak.

Miért nem mehetett be Tétényi Éva a parlament karzatára, olyan karzatjeggyel, amivel máskor bárki bemehet?



Tegnap egy bejegyzéshez egy hozzászólásban írtam,hogy a vezetők, a hatalmon lévők szerintem mindig jobban stresszelnek, mint bárki más, mert számukra mindennek nagy a tétje. (ott jutott eszembe ez a téma)



Az autokratikus vezetők, a diktátorok félnek. Több okból is, félnek attól, hogy meddig tart még a hatalmuk és félnek attól, mi lesz személy szerint velük azután, ha megbuknak és más rendszer következik.

Hitler félt, bunkert csináltatott, majd öngyilkos lett, nehogy felelősségre vonhassák.

Sztálin talán nem halt volna bele azonnal a szélütésbe, ha nem lett volna megtiltva még a titkárának is, hogy zavarják. Félt.

Kun Béla a 133 nap után mindent maga mögött hagyva Bécsbe, majd Moszkvába menekült a felelősségre vonás elől. A fehér terror túlkapásai a híveit érintették.

Rákosi bukásakor szintén azonnal Moszkvába ment, nehogy valami történjen vele, csak meghalni jött haza és végig abban a hitben élt, hogy várja őt a nép.



Vajon ki hiszi el azt a magyarázatot, hogy TEK pusztán azért alakult, mert Magyarországot fokozott terrorveszély fenyegeti.

(senki sem emlegeti, hogy Gy.F. felesége, gyereke kezét fogva egyetlen kérdéssel megszégyenítette és elzavarta a házuk előtt zavargókat Sz.P.-vel az élen) Most a kormányfő házát kordon védi és a TEK a legkisebb sztrájk hírére is.)



A közhasznú munka kapcsán kötelező munkatáborok létrehozására készülnek, családjuktól távol lévő munkára akarnak munkanélkülieket kényszeríteni alamizsnáért. Hogy is van ez, mire emlékeztet? (a közmunka Amerikában büntetés)



Akkor lehet gondolkozni, hogy mekkora távolságra is lehetünk konkrétan a diktatúrától.





Anyák...asszonyok
2011. június 29. 15:42

Azt szoktuk mondani, hogy a nők, az asszonyok, az anyák azok, akik bizonyos történéseket és terveket nem csak a gazdaságosság oldaláról, hanem az emberi és lelki oldaláról is képesek áttekinteni. Lelkiznek.

A nők, az asszonyok vigasztalnak, biztatnak, erősítenek egy férfit, de ugyanakkor azok is ők, akik mérsékelnek, jobb belátásra intenek valakit, ha kell.

Édesanyja, de szülőanyja mindenkinek van, ez már csak az élet rendje. A keresztény hitvallás szerinti családi kötelékben pedig felesége és gyermekei is vannak a férfiembernek, lánygyermekei is, de lehetnek húgai és nővérei.

Mire akarok kilukadni, hát arra, hogy vajon politikusaink körül nem élnek, anyák, asszonyok és lányok, akiknek több szívük van a világhoz, mint a hozzájuk tartozó férfiaknak? Nem tudnak egy kis gyengéd befolyással lenni szeretteikre, legalább elgondolkozásra késztetni férjeiket, nem is konkrétan befolyásra gondolok, csak néha egy kis lélekmelegítő, lélektisztító beszélgetésre.

Ha az én párom valami olyanért dühös, amiért felesleges vagy olyanra készül, amiről tudom, hogy helytelen, akkor bizony megvárom a megfelelő pillanatot, és szépen szelíden, csendesen elmondom neki, hogy ne csináljon semmit elhamarkodottan. Nem biztos, hogy teljesíti az elgondolásomat, de elgondolkodik.

Törvényhozó politikusaink közelében nem élnek olyan asszonyok, akik megfáradt vállukra téve kezüket, megkérdeznék biztos jó lesz ez így fiam, biztos jó lesz ez így drága kedvesem, férjem?

Sosem gondolnak Ők arra, - mert bizony léteznek ezek az asszonyok, nagymamák, anyák és felségek, akiknek fiai, férjei és unokái a kérlelhetetlen törvényeket hozzák - hogy vajon hány asszony hullat és mennyi könnyet a családjáért való aggodalom miatt, amíg ők a kiválasztottak gondtalanságát élvezik?

Megkérdezik-e egyszer is szeretteiket, a hétköznapi emberek nyelvén, hogy ugyan már kedves férjem, fiam miért jó Neked az, hogy sok sok ezer ember szenved, mert ti ott a kormányban nem tudtok emberségesebb törvényeket hozni?Belegondoltok Ti törvényhozók, hogy nem csak államadósság, meg GDP, meg közgazdaságtan, meg politika létezik, hanem itt élnek az országotokban az emberek, emberi sorsok felett döntötök?

Ez lenne az asszonyok dolga. Nem elég az, hogy néha a reprezentáció miatt megjelennek politikus férjeik oldalán, vagy tévékamerák kereszttüzében jótékonykodnak egy kicsit. Képviselhetnék egy kicsit, legalább súgva az emberségesebb politizálás álláspontját.

(Az is lehet, hogy tévedek, csak álmodozom és kormánykörökben, kormányközeli helyeken otthon sincs demokrácia?)



Nincs mit hozzátenni! Szép jövő! Magyar Taigetos...
2011. június 27. 14:03

Úgy borzasztó és igazságtalan, ahogy van!

Titkos háború a nyugdíjak ellen...

Veszélyben a meglévő nyugdíjak...

Olvassa el mindenki akit érdekel, a mai Népszva 4. oldalán!

Gyorsan eljutottunk a rendvédelmisek és a rokkantnyugdíjasok vegzálásától az általánosságig...

Mindenkiéből, aki...nyugdíjas! A többi meg nem is lesz az!



"Egyre bizonytalanabb, hogy a későbbiekben nyugdíjba menők kapnak-e majd olyan ellátást, amelyből képesek lesznek megélni. A kormány ugyanis elkobozta a magán nyugdíjpénztári vagyont, s feléli azt. A szakértők szerint a már most öregkori ellátásban részesülők is arra számíthatnak, hogy szükség esetén az állam megnyirbálja a nyugdíjukat."



Leírhatnám a saját szavaimmal, amit a cikk ír, írhatnék hozzá felháborodott kommentárt, vagy írhatnék a témáról saját írást, de minek vagy talán később! Most túl nagy bennünk a felháborodás.

Miért is kell korlátozni a szakszervezeteket IS? No, ugyan miért?

Vajon a Fidesz hívő nyugdíjasok elégedettek, örömmel adják, azt ami járna nekik? Őket hogyan érinti? Vagy Ők mind mártírok, önként és dalolva a haza üdvéért?

Ennyi, no comment...azaz dehogynem...

2011. július 7., csütörtök

Duna-ünnep

2011. július 2 - 3.

Igaz, hogy nem a nagyszabású a Balaton Sound, de Kisoroszi évi nyári mulatsága.

Itt is, amikor kell dübörögnek a hangszórók, magasba lendülnek a kezek, a programok közben nagy az ováció, lelkesen, vidáman ünnepel a falu apraja nagyja és az ilyenkor ide látogató szép számú kíváncsiak.

A program számunkra igazán délután kezdődött, mert a délelőtti megnyitóra és a gyermekprogramokra nem szoktunk elmenni.

Nagyon szeretem a lovakat, így aztán főleg miattam a lovasbemutató kihagyhatatlan esemény. Korábban a legelőn rendezték, ott nagyobb a tér, de a sok eső miatt ott most túl puha, süppedős a talaj. Kissé szolidabb, de azért látványos bemutatón tapsolhattunk.

Duna-ünnep Duna-ünnep

Duna-ünnep

Készítettem videókat is, kár hogy nem tudom, hogy kell feltenni. Megörökítettem azt a lovas produkciót is, ami bekerült a guiness rekordok közé és a tévében is szerepeltek vele. Egy lovas húz egy kezénél összekötözött férfit, akinek közben meggyullad a hátán a ruhája. Jó darabig égő ruhával húzza tovább, majd hirtelen hátára fordul a férfi és ettől elalszik a tűz a ruháján.

Régi szokásomhoz híven egyszer azért végig sétálok a kirakodó vásáros sátrak között is. Van sok meglehetősen gagyi, pusztán "költsd a pénzedet" dolog, de néhány figyelemre méltó árucikk is. Természetesen a színes féldrágakövekből készült ékszerek érdekeltek, mint mindig. Nem sikerült vásárfiára szert tennem, mert életem párjának nem volt türelme kivárni, amíg tetszetős és olcsó portékát találok a sok szépség között. (ah nők...)

Itt még üres az esti színpad és a "nézőtér"

Duna-ünnep Duna-ünnep

Ezt csak azért vettem le, mert hát tényleg...nagyon...

Este 8- fél kilenc körül kezdődtek a koncertek, hazamentünk vacsorázni, átöltözni, mert az este hűvösnek ígérkezett.

Duna-ünnep

Hazafelé elkapott a zápor, kicsit kerültünk a tömeg miatt és az erdő homályából kibukkanva így érkeztünk az egyszerre zuhogó esőre és a napsütésre, muszáj volt lefényképezni.

Az esti koncert műsor első fellépője Deák Bill Gyula volt (közismert művésznevén, "százlábú") Nekem nagyon élvezetes meglepetés volt, élőben még nem láttam és ilyen közelről sem. (Mint polgárőrök ott álltunk a színpad oldalánál, ahová a közönség nem jöhet fel, a rend miatt.)

Duna-ünnep II. Duna-ünnep II.

Szerintem nagy dolog volt amit Bill ugyan ülve, csak a tapsoknál felállva de mégiscsak legalább másfél óráig végigcsinált és nagyon szimpatikusan beszélt a közönséghez.

A fiatal dobos (a férjem szerint is, aki valamikor dobolt) fantasztikus dobszólókat vágott le néha. Nagyon tetszett az egész.

Íme a közönség:

Duna-ünnep II.

Duna-ünnep II.

A rend őrei is jelen voltak, ezen a képen többen kéne lenniük, de mire exponáltam szétspricceltek.

Folytatás következik, nem akarom, hogy egyszerre túl hosszú legyen.

2011. július 4., hétfő

Magyar táj, magyar ecsettel...

A Dunáról és a Tiszáról...

Tudjuk, hogy hazánk természetes vizekben gazdag, köszönhetően a bővízű kék Dunának, a szőke Tiszának és mellékfolyóiknak. Folyóinkról és a mesés vízi világokról egyszerre írni szinte lehetetlen, így maradok csak a két legnagyobb folyónknál, a Dunánál és a Tiszánál.

Érdekes történeteket olvastam a két folyóról, olyan mintha örökké csak „vetélkedtek” volna. A Dunát már a XVIII. században is bennünket a nyugati világgal összekötő vízi útnak tartották. Hazánkban a nagy folyó mellé, a vízi út mellé épültek a várak, a települések.

Más szemszögből nézve pedig a Duna egy képzeletbeli választó vonal volt az ország fejlettebb, sűrűn lakottabb nyugati fele és kelet, a nagy pusztaság, az Alföld között. Az Alföld folyója volt a rakoncátlan és szeszélyesen kanyargó, még sokkal vadregényesebb Tisza.

Számomra meglepő módon, a manapság megszokott kék Duna, szőke Tisza szókapcsolatok helyett a XVIII. században még a Duna volt a szőke Duna. A szőke szó, nem annyira jelző volt, hanem azt jelentette tiszta. A későbbi elnevezés a híres Strauss keringőben a Kék Duna keringőben megjelenő romantikus hangzású „kék Duna” kifejezés egy pontatlan fordítás eredménye, de máig megmaradt. Ezt csak az érdekesség kedvéért említem.

„Egy Tamaskó István nevű líceumi tanár ugyanis – akit nem jegyeznek az írói életrajzgyűjtemények – az 1870-es években arra vállalkozott, hogy Pozsonyban latinra fordítsa Berzsenyi verseit. Berzsenyi gutaütést kapott volna, ha látja, hogy Tamaskó tanár úr mit művelt: a Magyarország-óda szőkéjét bizony kéknek, égszínűnek fordította: „Danubius caerulus” – Kék Duna! Íme:

Itt, hol szőke vizét a’ Duna rengeti,

Per quas Danubius caerulus aestuat,

A városok között mintegy méltósággal

Szőke Duna vize foly csendes habzással,
Ágokra nincs osztva, van itt egy folyással,
Füleket nem sértő szép lassú zúgással. […]

Duna! ó, te drága Neptunus magzatja!
Szépséged Európa minden vizét hatja,
Örvényidben magát hány viza nyugtatja?
Arany törvényidnek drága minden latja

(Gvadányi József:Egy falusi nótáriusnak budai utazása, 1788)

Nemde mióta Mohács szomorú környékire mentél,

Hallgatsz, s elnémult veled együtt nemzeti múzsád? […]
Jársz, tudom, ott; s népünk vesztét panaszolva kesergvén,
A Duna szőke vizébe szakad fájdalmaid árja.

(Batsányi J.: Levél, Szentjóbi Szabó Lászlóhoz, 1792)

Vajda János

De mitől piroslik szőke Duna habja,

Hiszen oly fehérek, akik úsznak rajta.
Mi növeszt virágot szőke Duna partján?
Özvegyen az asszony, a szerető árván.

(Béla királyfi, II, 1854)

A nyelvújítás idején a nyelvészkedő írók, költők, élükön ismert nyelvújítókkal, Szemerével és Kazinczyval nyelvújítási problémaként foglalkoztak a „dunaiság” és a „tiszaiság” problémakörével. Kazinczyék a tiszai nyelvjárást pártolták.

A Duna környékén élő emberek nyelvjárása, nyelvhasználata pergő, gyors beszédet jelentett, a Tisza környékén élők nyújtották a szavakat, lassabban beszéltek. Komoly vita volt belőle, hogy melyik a „hivatalos”, melyik szolgálja jobban majd a nyelv fejlődését.

Berzsenyi így írt az ügyben a nyelvújítóknak.

„ – Én úgy gondolnám, hogy aki a magyar nyelvet ismerni akarja, az egyik szemét a Dunára, a másikat pedig a Tiszára függessze, és nem a nagy Dunát, de még a kis Gyöngyöst se rekessze ki, mindeniktől tanuljon, és mindeniket úgy nézze, mint az egésznek elszórt tagjait, egyéberánt igen egyoldali lészen ismerete. Aki pedig azt nemcsak ismérni, hanem mívelni is akarja, az ezen elszórt tagokat még inkább felkeresse, öszveszedje és elrendelje.

A számunkra már kissé nehézkes nyelvezetű, patetikus hangulatú költeményében Berzsenyi Dániel, a niklai remete, a vidéki ember ámulatával, rácsodálkozással és tisztelettel írt a Dunáról és a köré épült fővárosról.

Midőn Budának roppant bércfokáról

Szédűlve Pestnek tornyait tekintem
S a száz hajókat rengető Dunát,
A nagy Dunának tündér kertjeit
És a habokkal küzdő szép hidat,
Mellyen zsibongva egy világ tolong;
Midőn körűltem minden él s örűl,
S ujabb meg újabb érzelemre gyujt:
Itt a tanult kéz nagy remekjei,
Ott a dicső ész alkotásai
Az élet édes bájait mutatják,
S mindazt előttem testesülve látom,
Amit magamban csak képzelhetek:
Kivánhat-é még többeket szemem?

Petőfitől is, aki köztudottan az Alföld és Tisza szerelmese egy kedves verset találtam a Dunáról. Inkább mondható szerelmes versnek, de mégis csodálkoztam, hogy Petőfi a Dunát említi.

Petőfi Sándor:

A Dunán

Folyam, kebled hányszor repeszti meg

Hajó futása s dúló fergeteg!

S a seb mi hosszú és a seb mi mély!

Minőt a szíven nem vág szenvedély.

Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó:

A seb begyógyul, s minden újra jó.

S az emberszív ha egyszer megreped:

Nincs balzsam, mely hegessze a sebet.

Nézzük Adyt, akiről tudjuk, hogy sokszor nem közvetlenül a természet szépségeit örökíti meg, hanem verseiben a természetet a mondanivalója szolgálatába állítja. Mégis találtam egy fantasztikus verset Tőle a Dunáról, egy Adytól egészen szokatlan hangulatú verset.

Ady Endre:

A Duna vallomása

Megtudtam, hogy titkokat rejteget

A mi Dunánk, ez a vén róka,
Mikről talán sohase álmodott
Az ősi barlang-tüzek óta
Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.
Magyar földön ravasz a vén kujon,
Hisz látott ő búsabb csodákat.

De akkor pletyka-kedve támadt.
Vallott nekem, nem is tudom, mikor:
Tavasz volt és ő csacska-részeg.
Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

Budapestre fitymálva nézett
S gúnyos nótákat fütyörészett.
Talán Szent Margit híres szigetén
Állott velem részegen szóba.

(Ma is félve kalimpál a szivem
S hajh, már régen késik e nóta.
Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)
Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.
Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
Alig mert nézni a szemembe
S én vallattam keményen, egyre.

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,
Mióta ezt a tájat mossa
Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,
Mely az öreg árnyakat hozza.

Gyónjál nekem, vén falurossza.«
»Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?«
S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.
A Duna-táj bús villámháritó.

Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,

Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyújtózott a vén mihaszna
És elrohant tőlem kacagva.

Szőnyi kistván: Zebegényi Dunakanyar

Szőnyi István köztudottan a Dunakanyar festője. Varázslatos színvilágú és szépségű képeit érdemes megnézni a zebegényi Szőnyi István emlékmúzeumban.


Nem szeretnék túl hosszú lenni, de nem hagyhatom ki J.A. A Dunánál című versét. A költő a rakodópart alsó kövén ülve a folyó lágy hullámain végig futtatja képzeletünket szinte az egész történelmen és végére érezzük, hogy az örökös harcot, amit őseink vívtak, békévé oldják a Duna hullámai és az emlékezés.

József Attila:

A Dunánál (részletek)


A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,

de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.
_________________________________

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő

harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Kit is hívhatnék segítségül, hogy a Tiszáról meséljen? Természetesen Petőfit. Ízesen, szeretettel és olyan természetességgel írja le a tájat, hogy magunk előtt láthatunk képzeletünk segítségével azonnal mindent. Szinte látjuk a sárga fövenyszőnyeget, a mogyoró és rekettye bokrokat a folyó partján, a szomszéd kis falucska tornyát, korsajával a pór menyecskét, halljuk a szúnyog dongását, a távoli malom zúgását… Petőfi és a dicső természet…gyönyörű…

Petőfi Sándor - A TISZA


Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.


Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

(Pest, 1847. február.)


Tornyai János: Árvíz

Nem hagyhatom ki Juhász Gyulát aki szintén a Tisza és Szeged szerelmese volt. Lágyan, szinte muzsikáló, fülbe duruzsoló kedvességgel ír a Tiszáról. Egészen más hangulatú verseket, mint Petőfi, de varázslatosakat.

Juhász Gyula

A Tisza

A vándor

Ki vagy, te szeszélyes
Te szőke víz,
Te lusta, te széles,
Nyugalmas, édes,
Kinek kurta útja
Csak a magyar puszta
Földjére visz?
Ki vagy , te csapongó,
Te büszke víz,
Te szilaj, te rontó,
Te gátakat bontó,
Kinek törtetése
A Duna ölébe
Sietve visz?

A Tisza
Én vagyok a magyarság
Csöndes, nemes folyója,
Kevély, heves folyója,
Anyám csupán ez ország
És ringatóm e róna.

A vándor

Honnan jössz oly sietve,
Oly tündökölve, vígan,
Hogy az ég is nevetve
És száz színű selyembe
Fürdik meg habjaidban?

Arató lányok

Vígan cseng a nótánk
A nyári mezőben,
Áldott a mi rónánk,
Terem áldást bőven,
Mert a Tisza árja
Áldva borul rája!

Tiszai hajósok
Ha tavaszi szelek járnak,
Megy a hajó lefele,
Szárnya támad a nótának,
Víg a hajós élete,
Messze megyünk, de megtérünk,
Itt születtünk, itt a révünk.

Aratók és hajósok

Áldott a Tisza tája,
Magyarország Kánaánja!

A vándor

Szeged táján
Oly lassú vagy s iszapos,
Majd virágos,
Majd borongós, bánatos.
És a magyar Délt,
Hogyha eléred,
Nem fáj-e néked,
Hogy az enyészet
Utadat állja,
Meghal a kedved Tiszavirága?
A magyar Délen
Betöltve szépen
A hivatásod,
Lassul futásod,
Merengve nézed
A dús vidéket
S némán pihensz el.
Vár a Duna habja,
Ölelő karja,
Örök, hatalmas,
Mély szerelemmel!

A Tisza

Szeged táján
Emlék ébred és remény,
Szeged táján
Valamikor tavasz táján
Szerelemből öltem én.
Délibábos
Dicső várost
Karjaimba temettem,
Hogy ragyogva
Fénix módra
Még dicsőbben szeressem!
Én a szegény magyarság
Igaz, magyar folyója,
Nem vágyom tengerekre,
Elég nekem a róna!

Egy kis elfogultság a végére, a Tiszáról - Petőfi után - nekem a legkedvesebb. (lágyan muzsikál)


Juhász Gyula:

Tiszai csönd


Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

1910


Mészöly Géza: Tiszai komp

/Hollósy Gerti/

Az írás az Ellenszék című internetes újságban jelent meg.