Látom igen keveseket érdekel az útleírás, de ígérem ez lesz az utolsó!
Egy napon belül autóval átszeltük Luxemburgot...
Egy egyetemi város, a híres ardenneki csata emléke (A halál ötven órája) ás az ország fővárosa. Sajnos itt a férjem még nem ismerte a fényképzőgépet és nem vette észre, hogy az első kép után valahogy átállt fekete fehérre.
Az első nap Finom reggeli után egy autós kirándulásra indultunk, amit a házigazda tervezett számunkra, hogy egy szuszra minél többet lássunk Luxemburgból. A helyi városka legszebb utcáin autózva értünk ki az országútra, és először a schengeni határt néztük meg, Gábor a táblát és az emlékművet is lefényképezte. A nemzetközi egyezményt konkrétan egy hajón, egy Mária Asztrid nagyhercegnő nevű luxushajón kötötték meg, ami az esemény alatt a Moselen Schengennél horgonyzott. Így lett a neve Schengeni Egyezmény. Innen észak felé indulva elmentünk majdnem egészen a belga határig. Utunkat majdnem végig a Mosel kísérte, határfolyó Luxemburg és Németország között. A kisvárosok között elterülő táj nagyon szép és változatos. Sok az erdő, főleg fenyőfával és észak felé haladva egyre mélyebbek a völgyek. Echternach városkában megálltunk, sétálgattunk és fényképeztünk. A városnézést az egyetemi „város,” bejárásával kezdtük. A látszólag szabálytalan rendszer szerint, de mégis egységes egészként működő épületegyüttest egy francia lovag építtette a diákok támogatására és az ott épült kápolnában van a sírja. Olyan, mint egy zárt erődítmény, elsőre szinte áttekinthetetlen. A kapun belül parkolnak autóikkal és folyamatosan vándorolnak egyik épületből a másikba a diákok. Végigsétáltunk a városka főterén és még sok szép épületet láttunk. Minden utca nagyon tiszta és a műemlékeket gondosan rendben tartják. Mindenütt ismertető táblákat is találhattunk. A városkából egy hosszabb autóút után egy patinás régi várhoz, Vianden várához értünk. A vár az országban található sok vár közül azért jelentős, mert Luxemburg jelképének tekintik. Csodálatos környezetben épült, Németország felől már az Ardennek magas hegyei látszanak. Ezt a helységet szabadították fel utoljára belga katonák a II. világháborúban a német megszállás alól. A közelében az Ardennekben zajlott a híres ardenneki tankcsata, amit „A halál 50 órája” című regény és film dolgoz fel. Innen újabb autózás után Luxemburg egész tartalék vízkészletét őrző víztárolóhoz értünk, nem építmény, hanem olyan, mint egy hatalmas tó, de úgy készült, hogy a víztükröt nem lehet megközelíteni, egy darabig hosszú lépcsősor vezet föl, onnan lehet csak megnézni.Nem másztunk fel. Az út során sok helyen legelésző tehenek láthatók és végig a Mosel mentén szőlőtermesztés folyik. A dombok lankáin gyönyörű, napfényes szőlőskertek húzódnak. Az itt szüretelt szőlőből készül a finom luxemburgi pezsgő. Visszafelé úgy mentünk, hogy közben szinte a közepénél szeltük át az országot, ha balra néztünk a távolban német terület, ha jobbra néztük a távolban már Belgium látszott. Egy rövid szakaszon ráláthattunk a luxemburgi nagyherceg családi rezidenciájára, amiről azt lehet tudni, hogy ha fent áll a zászló, akkor otthon van a nagyherceg. Utoljára Luxemburg fővárosba értünk. Egy nagy parkolóházban parkoltunk, ilyet sem láttam még. A téren, a parkolóházból kijövet a város jogi központjában álltunk, minden épületben valamilyen bíróság működik, direkt van így, hogy egy helyen legyenek. Végigmentünk azon a sétányon, ahol a nagyherceg a fontos vendégeivel szokott sétálni. Körbenézve egy vár, egy egész erődítményrendszer látható. A vár magasan van, alatta a völgyben nagyon szép, virágos park látszik és a park felett a várral szemben egy viadukt ível át a túlsó sétányra. Lenyűgöző a látvány! 1. 2. 3. 4. Bementünk a főváros Luxemburg Notre Dame-nak nevezett templomába. Gótikus stílusban épült, fantasztikus csúcsívekkel és gyönyörű üvegmozaik ablakokkal. Jellegzetessége, hogy az oltár mögötti fő helyen a város védőszentjeként tisztelt Madonna, karján a gyermekkel szobor áll és nem Krisztus a kereszten. Lent a kriptában az ország anyjának nevezett Charlotte nagyhercegnő koporsója található. Ő a jelenlegi nagyherceg nagymamája és tőle származik az a mondás a második világháború idejéből, hogy "luxemburgiak vagyunk és azok is akarunk maradni". Nagyon tisztelik Charlotte nagyhercegnőt, a templom melletti téren van a szobra. A városházánál rácsodálkoztunk, hogy az őrség tisztelgése mellett, de nem elkülönítve a járókelőktől mentek be a kapun a luxuskocsin érkező delegáció tagjai. Nálunk ilyenkor lezárnak körbe mindent. Az óvárosból átmentünk a modern városrészbe, Kirschenberg a neve (cseresznyehegy) ahol káprázatos, gazdag üvegpaloták és a modern építészet mintapéldányainak is nevezhető épületek láthatók. Itt nincsenek lakások csak bankok és irodák. Bankcentrumnak és üzleti negyednek nevezhetném. ____________________________________________________________ A közvetlenül a csodás saarburgi nézelődés után meglátogatott német város Trier.
Trier, a nagyváros
Miután kigyönyörködtük magunkat Saarburgban egy rövidke megbeszéléssel úgy döntöttünk van még elég időnk és még némi erő és hajlandóság sétára a lábunkban, tehát belefér még a közeli nagyváros Trier.
A szép Mosel parti város arról is nevezetes, hogy Németország egyik legrégebbi városa.
A város központjában parkoltunk így rövid séta után máris a legszebb helyen, a főtéren találtuk magunkat. Az impozáns nagy tér érdekessége, hogy épületeit végigtekintve többféle épitészeti stílussal talákozhatunk. Nincs egy egységes arculat, de ez egyáltalán nem zavaró.
Elsőnek szembetűnő a barokk stílust képviselő Szentháromság szobor, aranyozása ragyog a napfényben. Folyamatosan gyönyörködő, fényképező turisták veszik körül.
(úgy látom a kép kissé elmosódott, de lehet, hogy csak nálam?)
A Szt. Gandolf Kirche viszont a gótikus stílus impozáns képviselője.
Fényképeztünk mór stílusban díszített házat.
Nekem nagyon tetszenek a Hollandiában gyakori favázas házak, itt is nagyon jól mutatnak az összképben.
A téren éppen kirakodóvásár szerű piac volt, sátrakban árultak mindenfélét, gondolom a túristáknak. Egy afrikai árus a földön ülve éppen a helyszínen faragta portékáit, a sokszínűségbe ez is belefér.
A főtérről egy széles sétáló utcán mentünk tovább, olyan mint a mi Váci utcánk, végig szép üzletek sorakoznak és még az utcára kirakva is kínálják főleg a ruhákat, cipőket.
A tér és a széles utca lezárásaként a római kor emléke tárul elénk, egy anfiteátrum robosztus maradványa. Óriási lehetett eredetiben, ez csak egy részlet és azt tudni róla, hogy valamikor leéghetett, mert a falak feketék, szürkék s pont úgy mintha tűz nyomait viselnék. Pontos adat és írásos feljegyzés viszont nincs a tűzről.
Jó ideig sétálgattunk a téren a kellemes napfényes időben. Kicsit nézegettük azért a kirakatokat, az árakat is. Ízelitőt kaptunk egy német nagyváros kora délutáni életéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése