2011. június 5.
A Vasárnapi Hírek újságból idézve, rövidítve: Már tudjuk, hogy miniszterelnökünknek fogalma sincs arról, hogy a minimálbérből mennyi marad a munkavállalók zsebében.
Egy bulvárlap által szervezett online fórumon azt kérdezték miniszterelnökünktől, hogy Ő hogyan élne meg a minimálbérből.
Azt mondja el a kérdező, hogy két műszakban kap nettó 65.000 forintot és ebből nevel két gyereket.
A kérdése, hogy mikor lesznek a fizetések és az árak arányban egymással.
Miniszterelnökünk válasza " Ezért dolgozom és remélem, nem hiába, remélem, a két gyermek után járó adókedvezményt kiadja Önnek a munkaadója".
Na már most, a jelenleg 78.000 forintos minimálbérből a két gyerek utáni adókedvezmény érvényesítése után marad 64.350 forint. Ez mindössze 4.115 forinttal több, mint amennyit 2010-ben - gyermekkedvezmény nélkül - kapott a bruttó 73.500 forintos minimálbérből. Tehát semmit sem ér, hogy a két gyermek után 20.000 forint adókedvezményt lehetne igénybe venni. Nincs annyi adója, amiből a többi kedvezményt le tudná vonni, tehát az adójóváírást nem tudja érvényesíteni.
Hab a tortán, hogy a munkáltatónak, kifizetőnek nincs elbírálási jogköre, hogy úgymond "kiadja" - kiadja-e - az adókedvezményt.
Mindezek után számomra nem kétséges, hogy a miniszterelnöknek fogalma sincs, hogy mit érnek és mit jelentenek konkrétan az intézkedéseik. Rendben van, Ő nem közgazdász, de a környezetében lévő szakemberek sem tudják?
Egy egyszerű, hétköznapi kérdezőnek nem tudnak konkrét választ adni, csak ilyen mellébeszélőst? Fogalmuk sincs, hogy a saját maguk által létrehozott rendszer hogyan működik és mennyit ér a gyakorlatban?
Hát, ha én ennyire értenék az általam végzett munkához, nagyon szégyellném magam.
Vagy talán itt is a bohócügyi államtitkárnak kellett volna válaszolni?
Aktuális...
2011. június 3.
Aktuális, de pont azért, mert most bizony sajnos nincs haha...
Caesy Jones and The Governors "D'ondt Ha-Ha", vagyis most nincs haha
http://youtu.be/nd8jsBwkRYs
- Haha mondta a bohóc - című Manfred Mann nótára hajazóan úgy gondolom, hogy most egyáltalán nincs haha.
Annak idején a boldog békeidőkben ezt a számot hívtuk röhögős nótának.
Ez már gyalázat...ami sok, az sok!
Nőhet a próbaidő és a heti munkaidő, a szabadságot pedig több részletben lehet kiadni - egyebek mellett ezt is tartalmazza a munkaügyi módosító csomag, amelyet tegnap nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány. Sürgős tárgyalást kértek, a munkavállalókat sújtó változások ezért már július elsején hatályba léphetnek.
A munkavállalók képviselőivel érdemben nem tárgyaltak a csomagról, a munkáltatók viszont általában üdvözölték a foglalkoztatás szabályainak rugalmasabbá tételét, bár az érdekegyeztetés kiüresítése őket is aggasztja. "
Kulcsszavakat, kulcsmondatokat keresek. A munkavállalókkal érdemben nem tárgyaltak.
Mit is jelent ez pontosan? Nem tárgyaltak egyáltalán, nem egyeztettek, szokás szerint
A munkaügyi módosító csomag több ponton megváltoztatja a Munkatörvénykönyvét. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap nyújtotta be a javaslatot, amelynek sürgős tárgyalását kérték, hogy már a következő hónap elején életbe léphessenek a megszorítások.
Egyebek között véglegessé teszik azt az ideiglenes szabályt, amely megengedi a heti munkaidő meghosszabbítását. Megemelhetik a heti munkaidőt 44 órára, miközben csak annyit fizetnek, mintha 40-et dolgoznának. A hosszabb heti munkaidőt egy éves időtartamra rendelheti el a munkáltató.
A közszférához hasonlóan a versenyszférában is hat hónapra növelik az eddig három hónapos próbaidőt, amely alatt indoklás nélkül és azonnali hatállyal lehet elbocsátani a munkavállalót.
A törvény hatályba lépése után a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja az éves szabadságot, ha ez kiemelkedően fontos gazdasági érdeke.
Ma még a munkavállaló rendelkezik a szabadsága negyedével, de a többiről is egyeztetni kell vele és legalább 30 nappal a tervezett szabadságolása előtt ezt meg kell vele beszélni.
A munkáltatói terhek csökkentése érdekében a gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási díj igénybevételének idejére járó fizetés nélküli szabadságnak nem az első éve, hanem csak az első hat hónapja jogosít majd szabadságra.
Úgy lehet hosszabb a munkaidő, hogy nem kell érte túlórapénzt fizetni. A munkáltató ugyanis előírhatja, hogy a túlmunka ellenértékeként - pótlék helyett - szabadidőt ad, ez nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál.
A munkaerő-kölcsönzés esetében az uniós irányelv átültetése érdekében több szabályt is módosítanak, így egyebek között a jövőben kölcsönbeadó nem csupán a belföldi székhelyű gazdasági társaság vagy szövetkezet lehet, hanem az Európai Gazdasági Térségben bárhol székhellyel rendelkező vállalkozás is.
Mit is jelent ez? Nincs elég munka, de még jöhet külföldi kölcsönadott munkás is helyettünk. Ez igen, ez vívmány!
Módosul az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény is, egyszerűsödik a mezőgazdasági idénymunka fogalma, és eltörlik azt a feltételt, hogy a munkát a saját gazdaság területén végezzék.
Nincs nyoma a javaslatban például a munkavállalók kirúgásának megkönnyítése. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, ennek a törvénybe iktatására még bizonyára sort kerítenek, hiszen eleve a bürokráciacsökkentő programnak a "foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésére" irányuló részével kapcsolatban merült fel.
A dőlt betűs rész idézet, csak nem pontos, azért nincs idézőjel és nem olyan hosszan másoltam ide a témát, mint a Népszava cikkében írta a szerző. Nem szoktam túl sokat idézgetni, de iszonyúan felháborított ez az egész és felesleges lett volna újra megfogalmazni.
Hová jut így az ország, főleg hová jutunk mi hétköznapi emberek, ha nincs tárgyalás, nincs egyeztetés, nincs párbeszéd, semmi sincs csak parancs, csak annyi, így lesz és kész?
Akkor lapozom kicsit a mai újságot, csak nagy vonalakban.
Tüntetni készülnek a tanárok. Hiszem, ha látom. Lesz-e eredménye? Hiszem, ha látom. Hoffmann Rózsa szépen elfelejtette, ugyan miért, más fontos dolga volt, bejelenteni a jövő tanév szokásos programját.
Az ellenzék, vitatkozik a jövőről, pontosabban kongresszusra készül az MSZP. Kongresszus? Nem vezet sehová. Nincs értelme, ha nem tud megújulni.
Nevetséges bohóckodás és magyarázkodás buszsáv ügyben, erről ennyi pont elég.
Forgalomlassítással próbálkoznak a rendvédelmisek. A nagy lehetőség elúszott. Ennyi a történet. Vége!
Matolcsy György nyíltan gazdagpárti, sehol Európában nincsenek sarkalatos törvényben szabályozva az adószabályok, majd náluk lesz, még észbe se kapunk.
Orbán miniszterelnök úr már államcsőddel ijesztget, eddig még a megszorításokat is tagadta. Előrevetíti, hogy más szakmákkal pont ugyanaz fog történni, mint a rendvédelmisekkel. Hurrá, kell ez nekünk!
Csak, hogy a kultúra ki ne maradjon, Horváth Ádám semmilyen módon nem kíván az Operaház élén maradni. A többihez képest ez már bagatell.
Ez csak egy napi sajtó, és csak egy szombati nap, csak röviden. Nem volt szándékom lapszemlét írni, de szörnyű, hogy mi minden elképesztő dolog olvasható egyetlen nap híreiként, mind olyan dolgok, amiknek nem szabadna megtörténnie.
Tényleg igaz?
2011. június 2.
Hallottam többször a híradóban, olvastam az újságban és az interneten ezt a kifejezést, hogy "bohócügyi államtitkár". Pontosabban, hogy a rendvédelmisek szakszervezeti képviselőjét O.V. a "bohócügyi államtitkárhoz" irányította.
Én komolyan azt hittem, hogy ez egy vicc, pontosan úgy mint korábban sokáig azt hittem a fülkeforradalomról is hogy vicc, egész addig amíg egyszer O.V. szájából hallottam.
Hát ez nem vicc, ez igaz!
Most halottam a tévében személyesen Árok Kornélnak, a tűzoltók szakszervezetének és egyúttal a rendvédelmisek szakszervezetének ideiglenes (mert már lemondott) képviselőjének a szájából, mert elmesélte Kálmán Olgának, hogy amikor elmondta O.V.-nek a rendvédelmisek elképzeléseit, azt válaszolta, "ezzel forduljon a "bohócügyi államtitkárhoz".
Hát, mit mondjak, tátva maradt a szám.
Kíváncsi lennék, hogy nevesítve kire gondolt a miniszterelnök úr, talán csak nem Pintér Sándor úrra, aki ugyan még miniszter, de végül is Ő a rendvédelmisek legfőbb felettese.
Ezzel a mondatával, válaszával Orbán Viktor miniszterelnök úr elsősorban saját magát minősítette és egyúttal bebizonyította, hogy ennyire érdeklik az országában élő emberek problémái és számára tényleg a foci és a dekázgatás a legfontosabb.
Másodsorban mégiscsak megalázott egy embert, egy szakszervezeti vezetőt, aki a munkatársait képviselte és aki komolyan és a megegyezés szándékával fordult hozzá, de tovább megyek talán rajta keresztül képletesen az egész ország lakosságát.
Továbbá megalázta saját kormányát, minisztereit, államtitkárait, mert ezek szerint az ország bármilyen területét érintő problémákkal ezentúl "bohócügyi államtitkárokhoz" lehet fordulni, hiszem Ők irányítják az országot.
Nem tudom, hogy engedheti meg magának egy miniszterelnök, hogy gúnyolódjon egy szakszervezeti vezetővel, akinek megbeszélést ígért és rajta keresztül mindazokkal akiket képvisel, akiket napokig tárgyalással hitegetett.
Ezek után komolyan lehet-e venni bármilyen levelet, bármilyen konzultációt, bármilyen nyilatkozatot a kormány és a miniszterelnök úr részéről?
Még a végén kiderül, hogy egy önjelölt humorista irányítja az országot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése