Csak egy mosoly...

A Metrón egymással szemben vannak az ülések. Az elején nekem is nagyon szokatlan volt. Óhatatlan, hogy az ember néha, minden szándék és kíváncsiság nélkül a szemben ülőkön végigjártassa a tekintetét. Olykor eljátszadoztam a gondolattal, hogy ki kicsoda lehet, mivel foglalkozik, hová igyekszik.

Az emberek abban a kis időben, amit utazással töltenek - ki többet, ki kevesebbet - egy kicsit megpihennek a mindennapok forgatagában, lazítanak, gondolkoznak vagy talán még ábrándoznak is. Többnyire megfáradt vonású arcokat, lehajtott fejeket, ökölbe szorított kezeket, a hétköznapi élet "mókuskerekében" megfáradt embereket kehet látni.

Egy három négy éves forma kisfiú szállt fel az édesanyjával. Leültek. Az élénk szemű fiúcska izgett mozgott, kérdezgette az anyját, csacsogott.

Pontosan vele szemben egy idős úr ült. Ballonkabátban, fényesre pucolt cipővel, fején kalappal, kalapját a szokásosnál mélyebben húzta a szemébe, szemén szigorú fekete keretes szemüveget viselt, ölében szorosan fogta kissé kopott aktatáskáját. Nem nézett senkire, sehová.

A gyerek egy darabig szótlanul csak nézte.

- Anyu a bácsi szomorú? - fordult az anyjához

- Nem tudom, kisfiam, talán csak nincs akivel beszélgessen, látod egyedül utazik - válaszolt tétován az anya

- De anyu... olyan szigorúan néz, mint a nagypapa barátja - folytatta a gyerek

Már mindenki felfigyelt rájuk.

- Na, ejnye, kisfiam, hallgass már egy kicsit - csendesítette az anyja

A kisfiú felállt, odament szembe, az öregember elé, meghajolt, de csak annyira, hogy alulról nézzen a szemébe... vékonyabb, bátortalanabb hangon, mint ahogy az anyjával beszélt, kedves, huncutkás mosollyal az arcán csak ennyit mondott - Bácsi szia... Szia bácsi...!

A többi utas kíváncsian figyelte mi fog történni. Az öregember, mint aki álomból ébredt felnézett és rekedtes hangján így szólt a csillogó szemű kisfiúhoz - Na, kisöreg, leülsz ide mellém?

A kisfiú még mindig mosolygott és kicsit szégyenlősen válaszolt - Neem, én az anyukámmal ülök és azzal visszakuporodott a helyére, de onnan tovább nézte az öreget.

A bácsi néhány megálló múlva leszállt, mielőtt kilépett volna a kocsiból visszafordult, egy kacsintással és egy kézmozdulattal búcsút intett a kisfiúnak.

Milyen egyszerű kis történet, a még ártatlan gyermeki lélek megnyilvánulásai, csak egy mosoly milyen könnyen még pillanatnyi örömöt csalhatnak egy ember szívébe.