A párhuzamosok...

találkoznak a végtelenben...

Fényesen sütött a nyári nap. A parányi árnyékot is nélkülöző állomáson két vonat vesztegelt immár egymás mellett. A személynek be kellett várnia gyorsot, itt fogja megelőzni.

A két vonat között leszálló utasok siettek, alig várták, hogy kiérjenek az útra.

Az egyik vonat ablakában könyökölt a lány. Barna haját összeborzolta a menetszél, ahogy forgolódott jobbra balra fehér blúza alatt meg megfeszültek formás keblei, pajkosan mosolygós szemei a szemközti ablakra szegeződtek...

A másik vonat ablakában izmos karján feltűrt kockás ingben álldogált egy férfi, homlokába hulló fekete tincsei alól, egy fémkeretes szemüveg mögül kíváncsi szemek villantak a lányra...

Egyikük sem moccant, arcizmaik se rezdültek, nem szóltak egy szót sem, csak nézték egymást...

Nézték egymást... egészen addig amíg apró rándulásokkal, lassan hosszadalmasan a gyorsvonat el nem indult az állomásról... ahogy távolodott a vonat, a férfi kihajolt és egy tétova mosollyal, karját lengetve búcsút intett a lánynak...

A lány visszaült a helyére és elgondolkozva nézte a tájat. Észre sem vette, hogy a vonat a végállomásra érkezett. Leszállt, könnyű csomagját lóbálva kényelmesen ballagott a kijárat felé... ahol hirtelen megpillantotta a rá váró férfit...

A párhuzamosok találkoznak a végtelenben... ez jutott eszébe és elmosolyodott...