Rigóhűség....

Most már biztos, hogy tavasz van! Hogy miből tudom?

Ma reggel, ahogy kiléptünk a házból, szokatlan, mégis ismerős éneket hallottunk. Az olajfa egyik elég magasan lévő ágán énekelt egy madár. A férjem gyorsan szaladt vissza a távcsőért és megnéztük.

- Te, ez a tavalyi énekes rigó, az éneke is pont olyan szép - szólt a férjem. Az az énekes rigó, amelyik minden nap a nagy fenyőfa csúcsán énekelt.

- Tényleg az - lelkendeztem én is. Te, ez a madár hűséges, visszajött a kertünkbe!

Hát ebből tudom, hogy tényleg tavasz van.

Gondoltam, akkor a mi hűséges rigónk akár bekerülhet a blogba.

Az alábbi sorokat még tavaly júniusban írtam róla, de hogy még hűséges is, azt nem tudtam.

Ő nem a megszokott feketerigók népes családjából való, hanem egy különleges dalnok. Egy énekesrigó. Kicsit más a tollruhája, a háta szürkésbarna, begye, hasa alja világos, drapp és pöttyös vagy inkább foltos.

Nagyon változatosan, hosszan és szépen énekel. A hangját is felvettem, de azt nem tudom feltenni. A fellépés, a napi kétszeri műsor mindig ugyanazon a helyen zajlik, a kertünkben, a házunk melletti fenyőfa csúcsán, korán reggel és este 6 - 7 óra tájban.

Amikor az egyik árvízi fényképezésről hazatértünk, meglepetten vettük észre, hogy a rigó szokása ellenére a postaláda melletti madárodún álldogál és nézelődik, nem repült el az autó hangjára. Gyorsan előkaptam a fényképezőgépet és elkészült két sztárfotó.

Ez a tünemény most visszajött és nekünk fog újra októberig minden nap énekelni.